D. Szilvia
Nagyon vallásos családba születtem, amiben Isten a mindennapjaink része volt, legalábbis és én akkor így gondoltam. Aztán eltelt 30 év és én egy anya elvesztésén, a család szétesésén, egy befuccsolt házasságon és sok párkapcsolati kudarcon túl, karriert kergetve ott találtam magam Istenkép nélkül a mély gödörben érzelmileg, anyagilag lecsúszva, minden nap túlélve. Reménykedve, hogy valaki megment. Valaki más, nem én. Amúgy nem vagyok egy elveszett ember. Minden döntésemet én hoztam és sosem féltem a következményektől. Mindig kerestem a fejlődési lehetőségeket. 2008 óta, a testem jelzett, hogy baj van az életemmel és úgymond Odafentről rálöktek a spiritualitás ösvényére amely mindig vitt valamerre. Arra, amire épp szükségem volt akkor és ott, aztán jött egy újabb fejlődési lehetőség és én nem voltam lusta, tettem a dolgom. 2012-ben először egy buddhista gyógyító állított pályára, majd a sors úgy hozta, hogy eljutottam egy 10 milliószoros napra ahol először kaptam deekshát.
Ahogy egyre mélyebben haladtam a lelkem bugyraiba úgy változott az életem, a párkapcsolatom, a tapasztalásaim és a hitem, ami egyre csak erősödött mert Isten végig ott volt csak én nem láttam, nem éreztem, nem hittem el. A munkámra kértem Áldást, és mintha a nehézségeket valaki egy seprűvel takarította volna el, csakúgy megtörténtek a dolgok. Félelmeimet egyre könnyebb volt hátrahagynom. Egyre többször ültem le, hogy megérkezzek a Jelenlétbe és egyre nőtt bennem a belső béke. Már nem akartam küzdeni, hanem úgy döntöttem szembenézek azokkal a dolgokkal, amik életem kihívásai, elfogadom és megszeretem őket, mert azok is hozzám tartoznak. Na, ilyenkor történik a Változás. Most is ez történik. Mert a Változás örök.