STRESSZ DETOX KURZUS VÁLLALATOKNAK

Mint munkáltatók felelősséggel tartozunk a munkatártsainkért!

Amikor az állásokat nézegetjük, akkor azt láthatjuk, hogy sok munkavállaló elvárása, hogy az új munkavállaló képes legyen megbírkózni a rá nehezedő nyomással és stresszel, ami az adott munkakörrel jár. Egyrészt, ha valamilyen munka túl nagy felelősséggel és stresszel jár, akkor a munkáltatónak ehhez segítő kezet kell nyújtania, hiszen a dolgozó teljesítménye hatással lesz a vállalat eredményeire is, másrész a magas stresszel járó munka nem normális.

Mi a Stressz?

A stressz nem a külső körülmény, hanem az arra helyzetre adott válaszreakció.

Amikor stresszesek vagyunk, a következő érzéseket tapasztaljuk: összehasonlítgatás, szorongás, félelem, harag, féltékenység, magány, mindez szenvedést okoz nekünk. Amikor a stressz nincs jelen, amikor boldogok vagyunk, örömet, szeretetet, békét, kapcsolódást tapasztalunk, van víziónk és hozzá szeretnénk járulni a világhoz valamilyen módon. Ebből a két állapotból éljük az életünket, teremtjük a sikereinket, a családi kapcsolatunkat, mindent, amit szeretnénk.

A döntés, amit meg kell hoznunk, hogy melyik állapotból szeretnénk létrehozni a bőséget, egy beteljesedett és kapcsolódott állapotból vagy a nem kapcsolódottság, félelem és a düh állapotából?

Azt tanították nekünk, hogy a félelem és a szenvedés nagyon fontos ahhoz, hogy gazdaggá váljunk, a düh egy erő ahhoz, hogy sikeressé váljunk, de ezek leginkább elgyengítenek bennünket. Nem adnak energiát, hanem lerombolják a belső állapotunkat, így nem tudjuk élvezni a sikereinket, eredményeinket. Nem vagyunk tudatosak az életünkkel kapcsolatban, hanem a gyenge és negatív belső állapotunk irányít bennünket.

Amikor a külvilágban próbáljuk lecsökkenteni a stresszt, az soha nem lehet tartós. Elmegyünk edzőterembe, egy gyönyörű nyaralni, de nem tudjuk élvezni a nyaralást, pihenni szeretnénk, de alvás problémáink lesznek, bevesszük az orvos által felírt kapszulákat és akkor sem vagyunk boldogok.

A stresszt nem menedzselni kell, hanem feloldani!

Steve Jobs sikeres volt, tudta-e élvezni a sikerét? Fiatal színészek és zenészek, akik idő előtt mentek el, mert nem tudták feldolgozni a rájuk nehezedő sikert és az azzal járó állandó stresszt. A legnagyobb nevettető, Robin Williams az önkezével vetett véget az életének, mert hiába minden külső elismerés, legbelül magányosnak érezte magát.

Hatékonyság és fókusz

Kreativitás, intuició

Kevesebb stressz és szorongás

Mi a megoldás? A STRESSZ DETOX KURZUS!

KÜZDJ VAGY MENEKÜLJ üzemmód

Kutatások szerint az agyunk 90 másodpercig bírja kezelni a stresszt. Ennél hosszabb ideig tartó stressz esetében az idegi kapcsolatok megerősödnek és szokássá válik a belső stressz és negatív érzés. Megszoktuk a stresszes életmódot és azt gondoljuk, hogy ez a normális. DE NEM ÍGY VAN!

A probléma nem azzal van, hogy stresszessé válunk, hanem, hogy hosszú távon fenn tartjuk ezt az állapotot, ami egy méreggé válik a szervezet számára. 

Mit okoz a stressz? Gyenge teljesítményt, betegségeket, depressziót, kiégést és öngyilkosságba is vezethet. A stressz a legnagyobb járványa a világon manapság.

Az őskorban a stresszre azért volt szükség, hogy az ember elfusson a tigris elől, ha szembetalálkozik vele az erdőben. Ma már nem ebben a korban élünk, mégis folyamatosan a félelem, stressz és a szorongás állapotában élünk.

A munkahelyeken nagyon sok terhelésnek vannak kitéve az emberek, versenyhelyzet van, sok helyen kell megfelelniük, állandó szorongásban és félelemben élnek, a magánéletükben is rengeteg teendőik vannak, esetleg problémáik, így nem tudnak jó eredményt elérni. Egy negatív belső állapotból nem lehet pozitív eredményeket alkotni. Csak egy pozitív belső állapotból lehet nagyszerű dolgokat elérni.

LEGYEN AZ ÖN CÉGE MÁS, MINT A TÖBBI!

Ne hagyja, hogy a stressz feleméssze a dolgozóit!

A munkahelyi stressz nem normális!

Mit lehet tenni?

A belső béke és csend szükséges ahhoz, hogy kreatív megoldások szülessenek. Ehhez meg kell tisztítani a testet a sejtmemóriában elraktározódott stressztől, az elménket az érzelmi traumáktól és a tudatosságunkat, hogy élvezni tudjuk az életünket.

Mitől más ez a kurzus, mint a többi stressz-management tréning?

A vízióm és a kurzus célja, hogy a stressz gyökerét szüntetjük meg MINDEN SZINTEN, kiemelt figyelemmel a BELSŐ ÁLLAPOTRA.

Amikor a stressz feloldódik ezeken a szinteken, akkor lesz képes az egyén intelligenciája kivirágozni, akkor tud rövidebb idő alatt többet teljesíteni és egy olyan életet élni, amelyben nem csak túléli a mindennapokat és a hétvégét várja, hanem az élete tele van boldog pillanatokkal. Az élet célja nem az, hogy szenvedjünk, hanem az, hogy élvezzük az életünket, élvezzük a munkánkat, a hobbinkat, a családi életünket, a nyaralásunkat, stb. 

Mit nyújt a Stress Detox kurzus?

Olyan egyéneket szeretnék képezni, akik a boldog és a kiegyensúlyozott belső állapotból hoznak létre nagyszerű sikereket és eredményeket és ezzel hozzájárulnak a vállalat sikeréhez.

Hogyan?

Az agyban lévő “Küzdj vagy menekülj!” üzemmódot lecsökkentjük és az agy aktivitását áthelyezzük arra a területre, mely felelős tudatos cselekedetekért és a belső béke megtapasztalásáért (középső pre-fontális kéreg).  Lenyugtatjuk az idegrendszert, méregtelenítjük a múltbeli stressztől. A résztvevők megtanulják a módszert, hogy hogyan tudják időben kezelni a stresszt, hogy ne váljon egy szokássá/beidegződéssé a stresszes állapot, és ne okozzanak további problémákat egyik életterületükön sem.

Ennek eredményeképpen a dolgozók produktívabbá és hatékonyabbá válnak, megnő a kreativitásuk, az intuíciójuk, megemelkedik az energiaszintjük, lecsökken a stressz-szintjük és nagyon sikereket érnek el egyéni és csoport szinten is.

A trénerről:

Gálik Klára vagyok és 12 éves vezetői tapasztalattal rendelkezem. Két biztosító társaságnál hoztam létre az ügyfélszolgálati részleget. 2012 óta dolgozom trénerként. Az általam használt módszerek több, mint 2000 embernek segítettek már az évek során abban, hogy egy nagyobb egyensúlyban éljék az életüket. Saját tréningjeim és a Magyarországon egyedülálló Tudatos Tervezővel™ segítek abban, hogy a stresszt eltávolítsam az egyének életéből, így sokkal gyorsabb és nagyszerűbb külső és belső eredmények felé vezetve őket. 2018 óta tartom a Stress Detox kurzust. A tréninget Tony Robbins, Lewis Howes, Casey Sheahan (Paragonia), Mike Novogratz (Fortress Investment Groups), Ari Emanuel (UFC), és a világ vezetőinek mentorai hozták létre. A részvevők visszajelzései alapján a kurzus méltó a nevéhez.

Ingyenes konzultáció:

Amennyiben érdeklődik az 1 napos Stress Detox tréninggel kapcsolatban a dolgozói számára, akkor keressen INGYENES KONZULTÁCIÓÉRT, igény esetén 1-2 órás INGYENES BEMUTATÓ WORKSHOPÉRT .

Nézze meg az alábbi interjút, amit az ATV készített Klárival 2018. októberében a Kőbányai Egészségnapon:

Amennyiben érdeklődik a vállalati kurzus iránt, kérjük, vegye fel a kapcsolatot Velünk!