Barion Pixel

Az Akadémiához kizárólag a visszaszámláló lejártáig lehet csatlakozni!

nap
óra
perc
másodperc

Kapcsolatok Akadémiája

Mert az életed minősége
a kapcsolataid minőségén múlik

Kapcsolatok Akadémiája

Mert az életed minősége
a kapcsolataid minőségén múlik

Hullámzó kapcsolatok, háborgó lélek -
ismerős?

Az emberek ultraszociális lények: hosszútávon nem tudunk jelentőségteljes kapcsolatok nélkül élni. Ez viszont azt is jelenti, hogy a kapcsolataink minősége befolyásolja, mennyire tudunk boldogok lenni.

Ezt támasztja alá a Harvard Egyetem 75 éven át tartó kutatása is, mely szerint azok, akiknek rendben vannak a kapcsolataik, boldogabbak, egészségesebbek és tovább is élnek.

A kutatás egyik legfontosabb felismerése, hogy nem a pénz, nem a siker vagy a státusz számít, hanem a kapcsolataink minősége: az, hogy érezzük-e, van kire támaszkodnunk, merünk-e biztonságban kapcsolódni, és valóban jelen tudunk-e lenni egymás számára.

Minél több negatív megélés kötődik a kapcsolataidhoz, annál kevésbé leszel képes kiegyensúlyozott, boldog életet élni – éppen ezért kulcsfontosságú, hogy dolgozz a múltadon. Ebben segít a Kapcsolatok Akadémiája.

A Kapcsolatok Akadémiája
neked való, ha:

Mi az a Kapcsolatok Akadémiája,
és hogyan működik?

Sokszor érezheted azt, hogy annak ellenére, hogy megpróbálsz pozitívan gondolkodni, mégis ugyanazok a negatív események és érzések ismétlődnek az életedben, és beleragadtál egy-egy élethelyzetbe. Ez nagyon sok energiát visz el, amit arra is fordíthatnál, hogy az új életedet építed.

A hosszan tartó pozitív változáshoz arra van szükség, hogy a múltbeli stresszt, fájdalmakat, félelmeket, traumákat feloldjuk, és új, pozitív programot tegyünk a magunkévá.

Ezt a teljes érzelmi transzformációt garantálja
neked a kapcsolatok akadémiája!

Minden fejben dől el,
de leginkább
tudat alatt

A tudományos kutatások már felfedték, hogy az életünk 95%-át a tudatalatti programok határozzák meg, amik az első 6-7 évünkben alakultak ki.

Tudományos tény az is, hogy ezeket az első éveinket egyfajta hipnotikus állapotban, mélyebb tudati állapotban töltjük. Figyeljük a körülöttünk lévő embereket, letöltjük a környezetünkből áradó információkat, és ezek alapján alakulnak ki a benyomásaink, hitrendszereink és a tudatalatti viselkedésformáink.

Ha ezek a programok negatívak, könnyen lehet, hogy a saját boldogságod szabotálod. Mintha egy láthatatlan lánc meggátolna téged abban, hogy irányítsd az életed.

Ha elindulsz befelé és kigyomlálod a tudatosságodból a régi sérelmeket, a negatív meggyőződéseket, hitrendszereket, korlátozó programokat, akkor nemcsak belsőleg leszel boldog, de a külvilágban is sikereket fogsz elérni.

Nézd meg, hogyan segít neked a Kapcsolatok Akadémiája!

Kapcsolatok Akadémiája - Magyarország egyedülálló, tudatos, öngyógyító közössége

Minden egy helyen

Foglalkozunk a múlttal, jelennel, jövővel, a tudatos és a tudatalatti és a szupertudatos részeinkkel.

Indiai tanítások

Az itt elérhető tanítások legjavát egyenes Indiából és Amerikából hozzuk, a legújabb kutatások szerint.

Mély érzelmi transzformáció

Elsajátíthatod az érzelmi transzformáció és a tudatos teremtés egyedülálló módszerét.

Mennyire lehet tartós a változás?

A Kapcsolatok Akadémiájával maradandó változásokat érhetsz el az életedben.

A kulcs a transzformáció, enélkül a változás és a pozitív létállapot nem lehet tartós: visszatér az érzés, hogy nem vagy elég jó, rövid időn belül újra elégedetlen leszel, sóvárogsz a szeretet és a siker után, a beteljesedés érzésének hiányát fogod érezni.

Az Akadémia 3 pillérre épül, amelyek támogatják a visszafordíthatatlan változást az életedben:

1. pillér
Online tanfolyamok, ahol megkapod az elméleti tudást: minden hónapban egy online tanyagot fogsz kapni, ami segíteni fog fejlődni és felkészülni a havi élő transzformációs folyamatra.

2. pillér
Transzformációs folyamatok (a kibővített Kapcsolatok Programsorozat®): Minden hónap utolsó szombatján 5-6 órás élő transzformációs esemény, ahol 3 programban lesz részed, melyek célja, hogy megszabadulj a korlátozó tudatalatti programoktól, felszabadítsd a szíved és elkezdd a saját életed úgy formálni, ahogy szeretnéd.

3.pillér
21-30 napos kihívások, hogy rögzüljön az átalakulás az idegi struktúrában: minden hónapban indítunk egy közös kihívást, hogy együtt-közösen ültessük a gyakorlatba a tanultakat, alakítsuk át tudatosan az idegi struktúrákat és programozzuk magunkat a pozitív gondolkodásra és egy boldogabb életre. Teljesen új meditációkat is tartalmaz, kizárólag tagoknak elérhető.

Hova fogsz eljutni a
következő hónapokban, ha csatlakozol
a Kapcsolatok Akadémiájához?

Kiegyensúlyozott leszel,
megtalálod önmagad

Nagyobb lesz
az önbizalmad

Gyógyulnak
a kapcsolataid

Elmozdulsz a vágyott
életed irányába

Tanulj és fejlődj az egyik legerőteljesebb és leghatékonyabb technikával, amely a világon egyedülállóan úgy lett felépítve, hogy a lehető leggyorsabban érjen el Nálad tartós és hatásos eredményt: a múlt áttranszformálásával.

A Kapcsolatok Akadémiájának megálmodója:

Gálik Klára

A kapcsolatok szakértője

Több ezer embernek segítettem már a tudatalatti programjait átírni és a múltbeli érzelmi sérüléseit feloldani. 

  • 2012-ben hoztam létre a Kapcsolatok Programsorozatot® – a Kapcsolatok Akadémiájának alapját -, ami már több ezer embernek segített a teljes érzelmi átalakulásban
  • Az elmúlt 14 évben 18 kurzust végeztem el és 3 tréneri képesítést szerzett Indiában
  • Okleveles légzéstrénerként 8 évig foglalkoztam egyéni légzésterápiával és több, mint 5000 órát töltöttem el a kliensekkel
  • 2018-ban alkottam meg a Tudatos Tervezőt™ és annak a módszertanát
  • 2020-ban meditációs és mindfulness tanárrá váltam egy amerikai iskolában, majd létrehoztam az Örömteli Élet Mindfulness meditációkat
  • 2022-ben az USA leghíresebb coaching iskolájában szereztem Life Coach képzettséget
  • 2025-ben elvégeztem ennek a haladó coaching programját, így haladó stratégiai beavatkozás coach és párkapcsolati tanácsadó végzettséget szereztem
  • Jelenleg a Kapcsolatok Akadémiája online közösség alapítójaként segítem a hozzám fordulókat – belső transzformáció által – a vágyott céljaik elérésében.

Mit tartalmaz
a Kapcsolatok Akadémiája?

Élő online transzformációs programok

Ahol az átalakulás megtörténik! Minden hónapban 5-6 órás élő transzformációs esemény, ahol 3 programban lesz részed, hogy megszabadulj a korlátozó tudatalatti programoktól, felszabadítsd a szíved és elkezd a saját életed teremteni úgy, ahogy szeretnéd.

Online tananyagok

Minden hónapban egy online – előre felvett – tananyagot kapsz, ami segít fejlődni és felkészülni a havi élő transzformációs folyamatra.

Meditációk és gyakorlati eszközök

Segítenek újraprogramozni az elméd működését. Az online tanfolyamokon tanultakat valódi tapasztalattá alakítják, és tartós változást hozzanak létre a mindennapi életedben.

Havi coaching Klárival

Kérdezhetsz, visszajelzést kapsz, és támogatást a saját élethelyzeteidre. Nem maradsz egyedül az elakadásaiddal.

Zárt, támogató közösség

Egy közeg, ahol megértenek, támogatnak, és együtt haladunk ezen az úton. Nem egyedül csinálod végig.

Szakértői tudás és vendégek

Magyar és nemzetközi szakértők segítenek új nézőpontokkal, hogy több oldalról lásd a saját működésed. Komplett fejlődési rendszer.

Speciális programok és gyakorlatok

Transzlégzés, energetikai folyamatok, asztrológiai támogatás és egyéb mélyítő eszközök. Hogy több szinten történnek a változás.

Mentorprogram

A belépés után segítünk eligazodni, hogy biztosan a legtöbbet hozd ki az Akadémiából. Nem kell egyedül rájönnöd.

Aktív, támogató ügyfélszolgálat

Nálunk nem maradsz egyedül a folyamatban. Egy kedves és segítőkész csapat támogat végig, akikhez bármikor fordulhatsz kérdéssel vagy elakadással.

Mit jelent az érzelmi transzformáció

Olyanok vagyunk, mint egy beprogramozott számítógép, a programunkat pedig a múltunk határozza meg. Ahhoz, hogy új programot írhassunk, fel kell dolgoznunk a múlt csalódásait, traumáit, tüskéit, negatív mintáit.

A transzformáció az, amikor feloldjuk a múltunk miatt bennünk feszülő negatív mintákat és új, pozitív programokat hozunk létre helyettük.

Az agyban történik változás: új idegi kapcsolatokat tudunk létrehozni.

Mi történik az első évében az Akadémián?

ISMERD MEG A 12 HÓNAP RÉSZLETES PROGRAMJÁT!

A Kapcsolatok Akadémiája egy folyamatos fejlődés. Az első év az alapozás minden életterületen. A következő évfolyamokban pedig mélyítjük a tudást folyamatosan és a transzformáció is, mint a hagyma héja, egyre mélyebb és mélyebb lesz, így egyre nagyobb hatást gyakorolva a mindennapi életünkre. Ez egy hosszú távú elköteleződés számodra, ami hosszú távon kifizetődik, csak ne add fel. Ehhez minden segítséget és támogatást megadunk a tagoknak az egész év folyamán.

Az év elején szembenézünk azokkal a gondolatokkal és hitrendszerekkel, amelyek eddig észrevétlenül korlátoztak. Mit hittél el magadról? Mi az, ami visszatart?

Ebben a hónapban elkezded lebontani azokat a belső falakat, amelyek eddig elválasztottak attól az élettől, amire vágysz.

Az egyik legmélyebb kapcsolatunk az édesanyánkhoz kötődik. Ez hatással van arra, hogyan éljük meg a nőiséget, hogyan kapcsolódunk más nőkhöz, és hogyan viszonyulunk önmagunkhoz. Ebben a hónapban gyógyulni kezd ez az alap.

Az apai kapcsolat meghatározza, hogyan viszonyulunk a férfiakhoz, a biztonsághoz, az erőhöz. Sokszor itt gyökereznek a párkapcsolati nehézségek is. Ebben a hónapban elkezded rendezni ezt a belső viszonyt.

A párkapcsolat tükröt tart. Megmutatja mindazt, amit még nem látsz önmagadból. Ebben a hónapban: feldolgozod a múltbeli kapcsolati sérüléseket, megérted a mintáidat, és elkezded új alapokra helyezni a kapcsolódást

Nem csak a saját történetedet éled. Generációk lenyomata él benned.

Ebben a hónapban feltárjuk azokat a mintákat, amelyek akár több generáción keresztül hatnak rád. És elkezded felszabadítani magad – és a következő generációkat is.

Sokszor önmagunkkal vagyunk a legkritikusabbak. Ebben a hónapban visszatérsz ahhoz a kapcsolathoz, ami a legfontosabb: önmagadhoz.

Megtanulod, hogyan szeresd, támogasd és fogadd el magad.

Mindannyiunkban él egy gyermek,aki még mindig hordozza a múlt fájdalmait. Ebben a hónapban kapcsolatba lépsz vele. És elkezded megadni neki azt, amit akkor nem kapott meg.

Ez az egyik legmélyebb gyógyító folyamat.

A múlt addig tart fogva, amíg nem engeded el.

Ebben a hónapban megtanulod: hogyan engedd el a haragot, hogyan zárd le a fájdalmas történeteket, és hogyan nyisd meg újra a szíved.

Ez a hónap a mélyítésről szól. Nem csak meggyógyítod a belső gyermeked, hanem megtanulsz vele együtt élni. Egy szeretetteljes, tudatos kapcsolat alakul ki önmagaddal.

A testünk folyamatosan jelez. Mégis sokszor elutasítjuk, kritizáljuk.

Ebben a hónapban megtanulod: hogyan kapcsolódj a testedhez, hogyan fogadd el önmagad, és hogyan teremts egyensúlyt minden szinten.

A bőség nem csak pénz. Hanem egy belső állapot. Ebben a hónapban ránézünk arra, hogyan viszonyulsz a bőséghez, a sikerhez és az értékességhez.

És elkezded megnyitni magad arra, hogy befogadd mindazt, amit szeretnél.

Az év végére egy új állapotba érkezel. Megnyílik a szíved. Megváltozik a nézőpontod. És más minőségben kapcsolódsz. Ez a hónap a beteljesedésről szól.

A résztvevők az alábbi területeken
tapasztaltak javulást

10 élő programon való részvétel után

Hálaérzet növekedése
93%
Produktivitás növekedése
85%
Harmónia növekedése
84%
Elégedettség növelése
80%
Boldogság növekedése
75%
Optimizmus növekedése
80%
Depresszió csökkentés​
65%

Ezek nem csak számok. Ezek valódi emberek valódi tapasztalatai. Olyan embereké, akik ugyanonnan indultak, ahol most te vagy. És akik végigmentek ezen az úton.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Azt, hogy:

  • könnyebbnek érzed a mindennapokat
  • nem ragadsz bele ugyanazokba a helyzetekbe
  • tisztábban látod önmagad és a kapcsolataid
  • és elkezdesz egyre inkább a saját életedben jelen lenni

Légy Te is az Akadémia tagja. Szabadulj meg a láthatatlan láncoktól, és tapasztald meg a változást.

Készen állsz? Tarts velünk.

Egy kis ízelítő az Akadémia tanfolyamaiból

Siker, bőség

Digitális minimalizmus
Tökéletes időzítés művészete
Barátom a pénz
Manifesztáció titka
Győzd le az önszabotázst

Tudatosság, egészség, stresszkezelés

Stresszoldás minden szinten
Az élet ünnepe és a légzés
A tudatosság felébresztése a mindennapokban
Energetikai egyensúlyunk helyreállítása
Nem az érzelmeid vagy

Önbizalom, önszeretet

Határaink meghúzása
Az önszeretet felébresztése
Az igazi/autentikus énünk
Az igazi szeretet felébresztése
A boldog emberek szokásai

Párkapcsolat

Párkapcsolati problémák gyakori oka és megelőzése
Szexualitásunk alapja és működése
Odafigyelés művészete, vagyis mire vágyik a másik a párkapcsolatban?

Családi kapcsolatok

A Megbocsátás Művészete
Családi Energetika, férfi és női szerepek
A szülővé válás művészete
Belső gyermek gyógyítása
Traumás kötődések és a gyógyulás útja

Egó munka

Elköteleződés az önismereti úton
Tudatos elengedés - a ragaszkodás elengedése
Ego munka: Találkozás az Egóval
Öleld át az árnyoldalad

Ezen kívül még legalább 100 tananyag vár rád.

Mennyibe kerül,
hogy az álmaid életét élhesd?

Több mint 180.000 Ft értékű tananyagot kapsz minden hónapban.
De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy: egy teljesen új életet építesz fel.

24.990 ft/HÓ helyett

18.990 Ft / hó

299.880 ft/ÉV helyett

189.990 Ft / év

Egy év múlva nem leszel ugyanaz az ember. A kapcsolataid megváltoznak.
A belső világod megváltozik. És vele együtt az egész életed.

A kérdés csak az: készen állsz-e erre?

Hallgasd meg az
Akadémia tagok visszajelzését

Az Akadémia tagjaként megtapasztalod milyen, amikor megtörténik:

A résztvevők személyes története

Dóri

,,Szó szerint megmentetted az életem!”

“Kedves Klári! Gyakran mondod a program alatt, hogy örülsz a visszajelzéseinknek…

Kati

,,Visszakaptam az apukámat 27 év után!”

“Kedves Klári! Gyakran mondod a program alatt, hogy örülsz a visszajelzéseinknek…

Csaba

,,Életem legmélyebb pontjáról indultam és megérkeztem a boldogságba!”

Eddigi életem legmélyebb pontján voltam…

Az Akadémia hamarosan zárja kapuit, később már nem tudsz csatlakozni. Már csak ennyi idő van, hogy jelentkezz:

nap
óra
perc
másodperc

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

Az Akadémiához évente néhány alkalommal lehet csatlakozni, amikor a jelentkezési időszak nyitva van. Amikor az Akadémia zárva van csatlakozási szándékodat emailben jelezheted felénk, kollegáink segítenek neked abban, hogy a lehető leghamarabb csatlakozni tudj. Szerintem ide írjuk be, hogy mi van akkor amikor zárva van.

Ha a jelentkezés éppen zárva van, fel tudsz kerülni a várólistára / hírlevélre, és elsőként értesítünk a következő nyitásról.

Annak, aki kész dolgozni önmagán, nyitott a belső folyamatokra, és nem gyors motivációt, hanem valódi átalakulást keres.

Igen, különösen akkor, ha eddig inkább megértést kaptál, de tartós belső változást még nem tapasztaltál.

A saját tempódban haladhatsz. A rendszer úgy van felépítve, hogy beilleszthető legyen a mindennapokba.

A belépést követően azonnal hozzáférsz az aktuális havi tartalmakhoz, és folyamatosan bővül az elérhető anyagok köre.

Ebben az esetben érdemes egy hozzátartozó vagy ismerős segítségét kérni, mivel a rendszer jelenleg bankkártyás fizetéssel működik. Egyébként az éves díjat utalással is kiegyenlítheted.

Havi coaching alkalmakon, valamint a közösségen belül is segítséget kapsz.

Dóri

“Kedves Klári! Gyakran mondod a program alatt, hogy örülsz a visszajelzéseinknek. Én régóta készülök neked írni, csak valahogy sosem jutottam oda. Ha kérdezik a haverok, hogy milyen oldás lesz megint? Én csak úgy szoktalak emlegetni – vagy esetleg téged másoknak ajánlani, hogy „a Klári, tudod, aki megmentette az életemet.” Mert szó szerint így volt. 

Mikor Pali (nálad segítő) ajánlotta, hogy nézzem meg a Kapcsolatok-at, mert jó lesz nekem, az ágyból se nagyon tudtam felkelni, lelkileg olyan rosszul voltam. Napokig senkinek nem vettem fel a telefont és hosszú órákat töltöttem sírással. Éppen túl voltam egy párkapcsolati krízisen akkor…  Az oldás után egyébként még rosszabbul lettem! 🙂 De csak 1 napig. Elkezdett valahogy bennem dolgozni az egész, utána jöttek a következő időpontok és egyre könnyebb és könnyebb lettem. Egyre mélyebbre mentem magamban, egyre több mindent láttam át és láttam másként. Elkezdtek a dolgok másként hatni rám és éreztem magamon, hogy teljesen megújult körülöttem minden. Vagyis valójában én újultam meg ezért talán valahol mindent úgy tükrözök vissza magamnak. Amit még hozzátennék, hogy a programok erejéből még az sem vesz el, hogy most csak online mennek. Ugyanolyan erősek és fantasztikusak! Csekély szó a „köszönöm” de azért köszönöm a sok mindent, amit tőled kaptam, kaptunk. Sok sikert továbbra is. Jah és bármit felhasználhatsz természetesen az írásból visszajelzésként. Szeretettel: Dóri”

Kati

“A szüleim válása után és az Apukám új családja, valamint a távolság és Apukám hozzáállása miatt 27 éven át nem volt semmilyen kapcsolatunk. A Kapcsolatok program Édesapa része olyan mély dolgokat hozott elő, és láttam teljesen más szemszögből láttam Őt. A program másnapján felhívtam, és nagyon megindító beszélgetésünk volt, másnap találkoztunk is. A korona helyzet nem segített a találkozásokban, de kb 2-3 hetente beszélünk, és kaptam egy apát. Nem volt és nem lesz tökéletes, az idős kora miatt már máshogy emlékezik dolgokra, viszont a programoknak köszönhetően máshogy látom Őt, nem az igazság számít, hanem a szeretet és a kapcsolódás. Számomra nagyon megrendítő volt, hogy életemben először felköszöntött, s noha valójában pár napot tévedett, mégis úgy éreztem, a szándéka a lényeg, nem az, hogy nem tudta pontosan mikor is van a születésnapom. Nagyon hálás vagyok Klárinak azért, hogy ezt megélhettem, mert tudat alatt mindig is nagyon hiányzott az Apukám, és nagyon féltem attól, hogy sosem fogok tudni vele beszélni, mert nem szeret. Rá kellett jöjjek arra, hogy a saját szintjén Ő ennyire képes, és csak abból és annyit lehet adni, ami rendelkezésre áll. Vagyis nem hibáztatom többé, hanem örülök annak, ami van. Köszönöm! Kati”

Csaba

Eddigi életem legmélyebb pontján voltam, amikor 2017 októberében találkoztam Klárival.
Hálával tartozom masszőrömnek, aki ajánlotta nekem Klári Kapcsolatok programját. Most is hallom szavait: „annyira mélyen vagy, hogy innen már csak felfelé lehet menni. Menj el Klárihoz, de a csoportos programra, mert sokkal nagyobb ereje van, mint az egyéni kezelésnek. Neked most erre van szükséged. Itt szembenézhetsz önmagaddal és mindennel, ami ebbe az állapotba juttatott.”

Mit jelent a legmélyebb pont? Amikor nem úgy működnek a dolgok az életedben, ahogy szeretnéd. Amikor nem szereted magad. Amikor nem működik a párkapcsolatod. Amikor feszültség van a családodban és már a testvéreddel sem beszélsz. Amikor perelsz Istennel. Amikor nem akarsz élni. Amikor egyszerűen ki akarsz szállni.

Hallgatva a tanácsra, 2017 novemberben egy már folyamatban lévő programhoz csatlakozta. Egészen pontosan az utolsó három alkalmon vettem részt. Már az első alkalommal éreztem a deeksha erejét annak ellenére, hogy érzelmileg, lelkileg a mélyben voltam. A három alkalom után megszületett bennem a döntés, a következő sorozatot az elejétől a végéig megcsinálom. Ennek a technikának köszönhetően sikerült elengedni magam a programokon és nagyon mélyre menni a tudatomban. Megtaláltam az okokat, amikkel szembe kellett néznem.

A kapcsolatok programmal és a deeksha segítségével sikerült rendezni a kapcsolatomat szüleimmel. Két év után nem csak újra beszélünk a testvéremmel, hanem nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Már el tudom fogadni önmagamat olyannak, amilyen vagyok. Nagyon bensőséges kapcsolatom lett a Felettes Énemmel és persze Istennel. A párkapcsolatomat nem sikerült megmenteni. Nyolc és fél év után lezárásra került, ami nem volt könnyű lépés, de utólag úgy tűnik jó döntés volt. Azóta is mind a ketten járunk Klári egyéni és csoportos programjaira és a visszajelzések szerint látványos pozitív változásokon megyünk keresztül, aminek szívből örülök. Családtagok, barátok is észreveszik a változásokat. Örülnek, hogy „visszatért a régi Csaba.” Sokan nem is tudják az okát és azt sem, hogy már egy új Csaba tért vissza.

Köszönöm Klári őszinte szívvel és lélekkel végzett kitartó munkádat, azt a szeretetet, ami felőled árad. Boldog vagyok, hogy ismerhetlek. Míg élek, hálás leszek Neked.

Azt kell mondanom, hogy még soha sem éltem ennyire tudatosan, mint most. Nem ragadok bele az ego játékába. Inkább keresem, vizsgálom a történések okait és hagyom, hogy a szeretet és a hála áramoljon bennem, ill. rajtam keresztül.
A változás soha sem könnyű, de mindig egy határozott döntéssel kezdődik és tudatos, következetes lépésekkel folytatódik. Ha közben elengeded az elvárásaidat és hagyod, hogy megtörténjenek a dolgok, akkor most még elképzelhetetlen pozitív változások történnek majd az életedben, benned és a kapcsolataidban. Ha jó irányba haladsz, azt az Univerzum is jelzi feléd szinkron események, nem várt segítségek, új kapcsolatok, barátok, csodák által. Ezeket tapasztalatból mondom.

Gondolataimat egy Bruce Lee idézettel zárom, ami meghatározza mindennapjaimat:
„A tudás nem elég, alkalmazni kell. Akarni nem elég, tenni kell.”

Tégy Te is magadért, megéri!

Szeretettel: Csaba

Az Önszeretet Felébresztése Online Tanfolyam

Az emberek többsége állandó harcot vív magával legbelül, mert önmagunkkal vagyunk a legkritikusabbak. Nem érezzük magunkat elég értékesnek ahhoz, hogy az elsődleges prioritást élvezzük az életünkben, így kívülről próbálunk visszaigazolást szerezni az emberektől, eredményektől, külsőségektől. Amikor pedig ezt nem kapjuk meg, rálépünk a boldogtalanság ösvényére 🙁

Ezen a kurzuson megtanulhatod, hogyan fogadd el és szeresd magad úgy, ahogy vagy, és válj a saját szerető szülőddé – mert így képes leszel egy sokkal boldogabb és teljesebb életet élni.

A kurzus témája:
  1. Miért harcolunk önmagunkkal?
  2. A belső konfliktusok hatása az életünkre
  3. Mit nem fogadunk el és miért?
  4. A tökéletességre vonatkozó tévhitek
  5. Mit tesz velünk önmagunk el nem fogadása?
  6. Hogyan fogadjuk el önmagunkat?
  7. A sorsfordító módszer az önszeretetre
  8. Önszeretet Meditáció
+ Írásbeli feladatok, hogy tisztább képet kapj önmagadról és az életedről
A kurzus elvégzése után képes leszel:
Elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót! A fenti e-mail címre kérem Gálik Klára Terézia tájékoztatóit és eDM-jeit (érdekességeket, újdonságokat, cikkeket, videókat, kedvezményes ajánlatokat).