Barion Pixel

Üdvözöllek!
Ismerd meg az élettörténetem

Üdvözöllek!
Ismerd meg az élettörténetem

S ‌oha nem felejtem el, amikor reggelente ébredés után arról győzködtem magam, hogy miért keljek fel és induljak az irodába a napi robotba, ami vezetőként minimum 12 óra munkát, rohanást, stresszt és állandó szorongást jelentett. Állandó alvásproblémám volt már évek óta és kiégtem teljesen. Nem találtam örömet semmiben, sem a lakásomban, sem az autómban, sem a munkámban, sem a párkapcsolatomban. Pedig mindenem megvolt a boldogsághoz, a szakmai karrierem csúcsán voltam, az egyetlen hazai biztosító ügyfélszolgálatát építettem fel csupán 27 évesen. Boldognak kellett volna lennem, de pont az ellenkezőjét tapasztaltam, nem akartam így élni tovább.

Tudtam és éreztem, hogy az élet ennél sokkal több, és egy barátnőm tanácsára ellátogattam egy programra, azután pedig egészen Indiáig mentem, ahonnan ez a módszer származik és ahol aztán később meg is találtam a belső békém és a boldogságot önmagamban.
2010-ben mentem el az első programra, ahol bemutattak nekem egy indiai módszert. Addigra már sok helyen jártam és sokszor csalódott voltam, hogy az ígért boldogság mindig elmaradt. Őszintén szólva ebben sem volt túl sok bizalmam. A programon konkrétan 5 órán át sírtam és rádöbbentem, hogy azért szenvedek belül ennyire, mert a gyerekkoromból hozott sérülések hatással vannak az életemre, a szüleim és a családom felé érzett harag és neheztelés pedig minden életterületemre beáramlott és még magamat is gyűlöltem. Belevetettem magam a belső munkába és meg sem álltam Indiáig, tudtam, hogy a bennem lévő sérüléseket nekem kell meggyógyítani és felvállaltam ennek a felelősségét. Életem legnagyobb sikerének tartom, hogy az évek során meggyógyítottam a gyerekkorom legnagyobb sérelmeit, a szüleimmel, a testvéreimmel a kapcsolatot és olyan feltétel nélküli szeretetben és támogatásban élünk, amiről álmodni sem mertem. A szakmai életem is teljesen megváltozott. 2014-ben magam mögött hagytam a pénzügyi szektort és a vezetői karrieremet és úgy döntöttem, hogy a saját tapasztalatom által megmutatom, megtanítom az embereknek a szenvedésből kivezető leggyorsabb utat a boldog és beteljesedett életbe.
  • 2012 óta 17 kurzust végeztem Indiában és 3 tréneri képesítést szereztem kint. Aktívan dolgozom benne és azóta is folyamatosan utazom ki évről évre, hogy dolgozzam magamon.
  • 2012-ben létrehoztam a Kapcsolatok programsorozatot a saját tapasztalataim által, amit 2017-ben oltalom alá is helyeztettem.
  • 2014-ben okleveles légzéstréner lettem és elindítottam az egyéni praxisomat. Több, mint 5000 órát töltöttem el az elmúlt 8 évben a klienseimmel, és segítettem nekik átírni a tudatalatti programjaikat és feloldani a sérelmeiket.
  • 2016-ban elvesztettem a szeretett bátyámat és az indiai módszer segítségével 32 nap alatt álltam fel életem legmélyebb pontjáról és emeltem egy magasabb szintre az életem.
  • 2018-ban megálmodtam a Tudatos Tervezőt, hogy vállalkozóként megfelelően tudjak fókuszálni arra ami igazán fontos. Rájöttem, hogy figyelemzavaros vagyok, és létrehoztam magamnak azt az eszközt, amivel ezt ki tudom küszöbölni.
  • 2020-ban a pandémia miatt egyik napról a másikra be kellett szüntetnünk a személyes rendezvényeket és átálltunk online működésre, ami sok új kapukat nyitott meg a számunkra.
  • 2020-ban váltam Mindfulness és Meditációs tanárrá egy amerikai iskolában és létrehoztam az Örömteli Élet Mindfulness meditációkat, amik átsegítettek engem is nehéz helyzeteken ebben az időszakban és a figyelemzavarom is jelentősen csökkent a meditációknak köszönhetően.
  • 2021-ben létrehoztam a Kapcsolatok Akadémiája online öngyógyító közösséget, melybe több, mint egy évtizedes tudást és tapasztalatát összesítettem.

B ‌ár úgy tűnt, hogy az életem sínen van, jött a következő kimerülés egy betegség formájában, mert olyan vehemenciával végeztem mások szolgálatát, hogy elfeledkeztem a legfontosabb emberről, saját magamról. A belső munka folytatódott és célul tűztem ki, hogy megteremtem a munka és magánélet egyensúlyát. Ekkor találkoztam egy Tony Robbins tréningen a coachinggal és a coachommal. Elkezdtük hát a közös munkát.

Rájöttem, hogy a belső transzformáció nélkül, amit Indiában tanultam, a coaching metódus nem mindig hoz tartós változást, és arra is, hogy a belső átalakulás mellé szükség van a világ legjobb coachától tanult stratégiákra (aki szintén ugyanoda jár Indiába, ahova én), hogy egy olyan életet építsünk magunknak, amelyet igazán szeretnénk kívül és belül is.
Így elkezdtem ötvözni az indiai tanításokat és gyakorlatokat a coaching stratégiájával és így nem csak a munka és magánélet közötti egyensúlyt hoztam létre, hanem magamat tettem az első helyre, meghúztam a határaimat, kevesebbet dolgozom és mégis többet tudok adni, meggyógyultam a betegségemből és 2022-ben elvégeztem a Tony Robbins által alapított amerikai iskola coach képzését is.
2023-ban lezártam a légzéssel foglalkozó egyéni praxisomat és átadtam Baralovics Ildikó kollégámnak, hogy elkezdhessek egyénileg a stratégiai beavatkozás és 6 szükséglet coaching technikákkal segíteni a hozzám forduló klienseket.
Egy teljesen új irányt vett az életem. Végre boldog vagyok belül és sikeres a szakmai életemben és a magánéletemben egyaránt. Lelki egyensúlyban élek és az egy évtizeddel ezelőtti stresszes mindennapoknak nyoma sincsen. Békésen és nyugalomban teremtem az életem minden aspektusát. Már 2010 óta tudtam, hogy az életemet arra tettem fel, hogy segítsek másokon, de most már minden olyan eszköz a rendelkezésemre áll, amivel a leghatékonyabban tudom támogatni a hozzám fordulókat, hogy elérjék a vágyott céljukat vagy a vágyott életet, mert nem hiszek a lehetetlenben. A saját életem bizonyítja, hogy bármi is történjen a külvilágban, ha a bensőnkben béke van, és megvannak a megfelelő stratégiák, akkor bármit el tudunk érni.

Gyógyító és egészségügyi tevékenységet nem végzek.

A tevékenységem semmilyen formában nem minősül egészségügyi tevékenységnek. Pszichológus, pszichoterapeuta végzettséggel nem rendelkezem. Az általam nyújtott szolgáltatások nem tartoznak a pszichológia tárgykörébe és nem helyettesítik a pszichoterápiát vagy egyéb pszichoanalitikus módszereket.

Az Önszeretet Felébresztése Online Tanfolyam

Az emberek többsége állandó harcot vív magával legbelül, mert önmagunkkal vagyunk a legkritikusabbak. Nem érezzük magunkat elég értékesnek ahhoz, hogy az elsődleges prioritást élvezzük az életünkben, így kívülről próbálunk visszaigazolást szerezni az emberektől, eredményektől, külsőségektől. Amikor pedig ezt nem kapjuk meg, rálépünk a boldogtalanság ösvényére 🙁

Ezen a kurzuson megtanulhatod, hogyan fogadd el és szeresd magad úgy, ahogy vagy, és válj a saját szerető szülőddé – mert így képes leszel egy sokkal boldogabb és teljesebb életet élni.

A kurzus témája:
  1. Miért harcolunk önmagunkkal?
  2. A belső konfliktusok hatása az életünkre
  3. Mit nem fogadunk el és miért?
  4. A tökéletességre vonatkozó tévhitek
  5. Mit tesz velünk önmagunk el nem fogadása?
  6. Hogyan fogadjuk el önmagunkat?
  7. A sorsfordító módszer az önszeretetre
  8. Önszeretet Meditáció
+ Írásbeli feladatok, hogy tisztább képet kapj önmagadról és az életedről
A kurzus elvégzése után képes leszel:
Elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót! A fenti e-mail címre kérem Gálik Klára Terézia tájékoztatóit és eDM-jeit (érdekességeket, újdonságokat, cikkeket, videókat, kedvezményes ajánlatokat).

Csaba

Eddigi életem legmélyebb pontján voltam, amikor 2017 októberében találkoztam Klárival.
Hálával tartozom masszőrömnek, aki ajánlotta nekem Klári Kapcsolatok programját. Most is hallom szavait: „annyira mélyen vagy, hogy innen már csak felfelé lehet menni. Menj el Klárihoz, de a csoportos programra, mert sokkal nagyobb ereje van, mint az egyéni kezelésnek. Neked most erre van szükséged. Itt szembenézhetsz önmagaddal és mindennel, ami ebbe az állapotba juttatott.”

Mit jelent a legmélyebb pont? Amikor nem úgy működnek a dolgok az életedben, ahogy szeretnéd. Amikor nem szereted magad. Amikor nem működik a párkapcsolatod. Amikor feszültség van a családodban és már a testvéreddel sem beszélsz. Amikor perelsz Istennel. Amikor nem akarsz élni. Amikor egyszerűen ki akarsz szállni.

Hallgatva a tanácsra, 2017 novemberben egy már folyamatban lévő programhoz csatlakozta. Egészen pontosan az utolsó három alkalmon vettem részt. Már az első alkalommal éreztem a deeksha erejét annak ellenére, hogy érzelmileg, lelkileg a mélyben voltam. A három alkalom után megszületett bennem a döntés, a következő sorozatot az elejétől a végéig megcsinálom. Ennek a technikának köszönhetően sikerült elengedni magam a programokon és nagyon mélyre menni a tudatomban. Megtaláltam az okokat, amikkel szembe kellett néznem.

A kapcsolatok programmal és a deeksha segítségével sikerült rendezni a kapcsolatomat szüleimmel. Két év után nem csak újra beszélünk a testvéremmel, hanem nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Már el tudom fogadni önmagamat olyannak, amilyen vagyok. Nagyon bensőséges kapcsolatom lett a Felettes Énemmel és persze Istennel. A párkapcsolatomat nem sikerült megmenteni. Nyolc és fél év után lezárásra került, ami nem volt könnyű lépés, de utólag úgy tűnik jó döntés volt. Azóta is mind a ketten járunk Klári egyéni és csoportos programjaira és a visszajelzések szerint látványos pozitív változásokon megyünk keresztül, aminek szívből örülök. Családtagok, barátok is észreveszik a változásokat. Örülnek, hogy „visszatért a régi Csaba.” Sokan nem is tudják az okát és azt sem, hogy már egy új Csaba tért vissza.

Köszönöm Klári őszinte szívvel és lélekkel végzett kitartó munkádat, azt a szeretetet, ami felőled árad. Boldog vagyok, hogy ismerhetlek. Míg élek, hálás leszek Neked.

Azt kell mondanom, hogy még soha sem éltem ennyire tudatosan, mint most. Nem ragadok bele az ego játékába. Inkább keresem, vizsgálom a történések okait és hagyom, hogy a szeretet és a hála áramoljon bennem, ill. rajtam keresztül.
A változás soha sem könnyű, de mindig egy határozott döntéssel kezdődik és tudatos, következetes lépésekkel folytatódik. Ha közben elengeded az elvárásaidat és hagyod, hogy megtörténjenek a dolgok, akkor most még elképzelhetetlen pozitív változások történnek majd az életedben, benned és a kapcsolataidban. Ha jó irányba haladsz, azt az Univerzum is jelzi feléd szinkron események, nem várt segítségek, új kapcsolatok, barátok, csodák által. Ezeket tapasztalatból mondom.

Gondolataimat egy Bruce Lee idézettel zárom, ami meghatározza mindennapjaimat:
„A tudás nem elég, alkalmazni kell. Akarni nem elég, tenni kell.”

Tégy Te is magadért, megéri!

Szeretettel: Csaba

Kati

“A szüleim válása után és az Apukám új családja, valamint a távolság és Apukám hozzáállása miatt 27 éven át nem volt semmilyen kapcsolatunk. A Kapcsolatok program Édesapa része olyan mély dolgokat hozott elő, és láttam teljesen más szemszögből láttam Őt. A program másnapján felhívtam, és nagyon megindító beszélgetésünk volt, másnap találkoztunk is. A korona helyzet nem segített a találkozásokban, de kb 2-3 hetente beszélünk, és kaptam egy apát. Nem volt és nem lesz tökéletes, az idős kora miatt már máshogy emlékezik dolgokra, viszont a programoknak köszönhetően máshogy látom Őt, nem az igazság számít, hanem a szeretet és a kapcsolódás. Számomra nagyon megrendítő volt, hogy életemben először felköszöntött, s noha valójában pár napot tévedett, mégis úgy éreztem, a szándéka a lényeg, nem az, hogy nem tudta pontosan mikor is van a születésnapom. Nagyon hálás vagyok Klárinak azért, hogy ezt megélhettem, mert tudat alatt mindig is nagyon hiányzott az Apukám, és nagyon féltem attól, hogy sosem fogok tudni vele beszélni, mert nem szeret. Rá kellett jöjjek arra, hogy a saját szintjén Ő ennyire képes, és csak abból és annyit lehet adni, ami rendelkezésre áll. Vagyis nem hibáztatom többé, hanem örülök annak, ami van. Köszönöm! Kati”

Dóri

“Kedves Klári! Gyakran mondod a program alatt, hogy örülsz a visszajelzéseinknek. Én régóta készülök neked írni, csak valahogy sosem jutottam oda. Ha kérdezik a haverok, hogy milyen oldás lesz megint? Én csak úgy szoktalak emlegetni – vagy esetleg téged másoknak ajánlani, hogy „a Klári, tudod, aki megmentette az életemet.” Mert szó szerint így volt. 

Mikor Pali (nálad segítő) ajánlotta, hogy nézzem meg a Kapcsolatok-at, mert jó lesz nekem, az ágyból se nagyon tudtam felkelni, lelkileg olyan rosszul voltam. Napokig senkinek nem vettem fel a telefont és hosszú órákat töltöttem sírással. Éppen túl voltam egy párkapcsolati krízisen akkor…  Az oldás után egyébként még rosszabbul lettem! 🙂 De csak 1 napig. Elkezdett valahogy bennem dolgozni az egész, utána jöttek a következő időpontok és egyre könnyebb és könnyebb lettem. Egyre mélyebbre mentem magamban, egyre több mindent láttam át és láttam másként. Elkezdtek a dolgok másként hatni rám és éreztem magamon, hogy teljesen megújult körülöttem minden. Vagyis valójában én újultam meg ezért talán valahol mindent úgy tükrözök vissza magamnak. Amit még hozzátennék, hogy a programok erejéből még az sem vesz el, hogy most csak online mennek. Ugyanolyan erősek és fantasztikusak! Csekély szó a „köszönöm” de azért köszönöm a sok mindent, amit tőled kaptam, kaptunk. Sok sikert továbbra is. Jah és bármit felhasználhatsz természetesen az írásból visszajelzésként. Szeretettel: Dóri”