Barion Pixel

Van még elég helyed a saját életedben?

3 jel, hogy elveszítetted önmagad, és 3 lépés, hogy visszatalálj

Az elmúlt napokban több emberrel is beszélgettem, akik arról meséltek, hogy elegük van a munkájukból, nem érzik jól magukat benne, és egyre erősebben vágynak arra, hogy valami egészen mást csináljanak. Ahogy azonban elkezdtünk mélyebbre menni, több esetben kiderült, hogy valójában nem is feltétlenül a munkával volt a baj.

Volt közöttük valaki, aki napi 8 óra helyett rendszeresen 12 órát dolgozott, így mire végzett a napjával, természetesen nem maradt sem ideje, sem energiája saját magára, a kapcsolataira, a mozgásra, a pihenésre vagy egyszerűen arra, hogy legyen a napjában olyan idő is, ami nem valamelyik kötelezettségéhez tartozik. Egy idő után teljesen érthető módon azt kezdte érezni, hogy a munkája miatt nem olyan életet él, amilyet szeretne. Amikor viszont jobban megnéztük, az igazi kérdés máshol volt: miért engedte, hogy a munkája ennyire elfoglalja az életét?

Én is sokáig azt gondoltam, hogy amikor valami nem jó, akkor a körülményeimen kell változtatnom, és elég egy másik beosztás, egy jobb rendszer vagy egy kicsit több fegyelem ahhoz, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok. Az évek alatt viszont megtanultam, hogy a legnagyobb különbséget legtöbbször az adta, mennyi helyet hagytam magamnak azon belül, amit éppen csináltam.

Ezért mielőtt bármit lecserélnél magad körül, érdemes feltenni egy másik kérdést is: van még elég helyed a saját életedben?

Honnan tudod, hogy kezdesz eltűnni a saját életedből?

A túlvállalás ritkán történik egyik napról a másikra, és szinte soha nem egyetlen rossz döntés eredménye. Sokkal inkább apró lépésekben csúszol bele, és a legtöbb lépés külön-külön teljesen ésszerűnek látszik.

  • Van, aki egyszerűen annyira szereti, amit csinál, hogy észre sem veszi, amikor a napjához hozzátesz még egy feladatot, még egy projektet, még egy órát.
  • Van, aki stresszfüggő működésben él, és annyira hozzászokott a folyamatos pörgéshez, hogy amikor végre lenne lehetősége megállni, szinte kellemetlenül érzi magát a hirtelen beálló csendben.
  • És van, aki mögött megfelelési kényszer áll, nehezen mond nemet, fél attól, hogy csalódást okoz, vagy attól, hogy ha nem teljesít folyamatosan az elvárások felett, akkor nem fogják eléggé megbecsülni.
  • Létezik ennél mélyebbre rögzült működés is, amikor valaki a saját értékét kezdi összekeverni a teljesítményével, ezért minél többet csinál, annál inkább érzi magát elég jónak, hasznosnak vagy szerethetőnek. Ilyenkor szinte nincs is olyan pont, ahol természetes lenne megállni, hiszen mindig lehetne még valamivel bizonyítani.
  • Máskor a félelem visz előre, attól tartasz, hogy elveszíted a munkádat, hogy nem lesz elég pénzed, hogy lemaradsz, vagy hogy valaki más kerül a helyedre, ezért jóval többet vállalsz, mint amennyit hosszú távon el tudsz bírni. 

Bármelyikről is legyen szó, a következmény hasonló: telnek a napok, elmegy az életed, közben pedig egyre kevesebb hely marad benne saját magad számára. Nézzük, hogyan veszed észre, ha ebbe a helyzetbe kerültél.

1. Először azok a dolgok tűnnek el, amelyek valójában a legfontosabbak neked

Az egyik legegyértelműbb jel az, amikor azt veszed észre, hogy már nem jut sem idő, sem energia azokra a dolgokra, amelyek fontosak a számodra. Lehet ez a tanulás, a sport, a meditáció, a családod, a barátaid, egy hobbi, az olvasás, a természet, vagy egészen egyszerűen az, hogy néha semmit ne kelljen csinálnod.

Ezek nem szűntek meg fontosnak lenni, csak minden más eléjük került, és mire hozzájuk érnél, már nem maradt belőled semmi.

Érdemes ilyenkor megfigyelned, hogy valóban időhiányról van-e szó, vagy inkább arról, hogy nap mint nap valami mást választasz helyettük, mert az sürgősebbnek, fontosabbnak vagy kötelezőbbnek tűnik. Ha azok a dolgok, amelyekből korábban töltődtél, sorra kikopnak a napjaidból, az általában annak a jele, hogy az életed arányai kezdtek eltolódni.

2. A tested elfárad, de az elméd már nem tud leállni

A második jel az, amikor este fizikailag már fáradt vagy, mégsem tudsz rendesen kikapcsolni. Lefekszel, de fejben tovább dolgozol, eszedbe jutnak a másnapi teendők, megoldásokat keresel, új ötletek jönnek, vagy egyszerűen csak azt érzed, hogy az agyad még mindig készenléti állapotban van.

A munkanapod véget ért, de benned nem ért véget.

Figyeld meg, hol jelenik meg ez benned. A mellkasodban, egy folyamatos belső feszülésben? A gyomrodban? A vállaidban vagy az állkapcsodban, amely reggelre teljesen összeszorult? Az idegrendszered ilyenkor nem tud átkapcsolni abba az állapotba, amelyben a regeneráció egyáltalán el tudna indulni, ezért a túlterhelés már abból is elvesz, amiből másnap működnöd kellene.

Ilyenkor könnyű azt gondolni, hogy még jobb időbeosztásra vagy még nagyobb fegyelemre van szükséged. Lehet azonban, hogy az igazi kérdés sokkal egyszerűbb: nem túl sok az, amit folyamatosan próbálsz elbírni?

Ki kell mondani a másik oldalt is: Nem minden fáradtság mögött áll rossz belső működés vagy megoldatlan minta. Van, amikor egyszerűen kevés volt az alvás, van, amikor egy nehéz időszakon mész át, és van, amikor a tested tényleg csak pihenésre vágyik.

3. Egyre erősebben érzed, hogy nem úgy élsz, ahogyan valójában szeretnél

Talán ez a legfontosabb jel, mert sokszor ez jelenik meg először, méghozzá egy nehezen megfogható érzésként, hogy valami egyszerűen nincs rendben az életeddel. Ilyenkor könnyen elkezdheted okolni a munkádat, a vállalkozásodat, a környezetedet vagy akár az egész élethelyzetedet, és arra gondolsz, hogy valami teljesen másra lenne szükséged.

Néha valóban változtatnod kell ezeken is. Van olyan munkahely, ahonnan tényleg el kell jönni, és van olyan együttműködés, amiből tényleg ki kell lépni, mert semmilyen belső munka nem fogja rendbe tenni azt, ami kívül nincs rendben.

Mielőtt viszont mindent lecserélnél, tedd fel magadnak azt a kérdést is, hogy “Azzal van-e baj, amit csinálsz, vagy azzal, ahogyan csinálod?” Ha folyamatosan többet dolgozol annál, mint amennyit terveztél, ha minden este még „csak gyorsan” befejezel valamit, ha nem állsz ki a saját határaidért, és a saját szükségleteid mindig a lista végére kerülnek, akkor egy idő után teljesen természetes, hogy nem érzed magadénak a saját életedet. Olyan ez, mintha a lakásod minden szobájába beköltözött volna valaki más, és neked mostanra már csak a folyosón jutna hely.

Ezekre a kérdésekre most nem kell azonnal válaszolnod, de érdemes átgondolnod:

  • Mi az a 3 dolog, ami fél évvel ezelőtt még benne volt a hetemben, és ma már nincs?
  • Mikor csináltam utoljára valamit, aminek semmilyen eredménye nem lett, és mégis jól éreztem magam közben?
  • Mi az, amit ezen a héten azért vállaltam el, mert nem mertem nem-et mondani?
  • Mikor álltam meg utoljára magamtól, mielőtt a testem állított volna meg?
  • Ha holnap valaki kérne 2 órát az életemből, honnan venném el?

Már az is sokat mutat, ha észreveszed, melyik kérdésnél szorul össze benned valami.

Nekem ilyenkor a távolság segít

Amikor magamon veszem észre ezt a csúszást, nekem az szokott segíteni, ha egy kicsit eltávolodom az egésztől. Néhány napra elengedem azt, amit lehet, és hagyom, hogy újra legyen körülöttem és bennem tér.

Ez sosem valamilyen nagy, látványos döntés. Egyszerűen csak leáll a folyamatos zaj, kevesebb dolog akar egyszerre a figyelmemhez férni, és pár nap múlva szinte magától visszatalálok ahhoz, hogy mi fontos nekem, mire van valóban szükségem, és milyen módon szeretnék továbbmenni.

Az elején ez általában kellemetlen, mert az első időszakban még pörög az agyam, eszembe jut minden, amit el kellene intéznem, és többször is kísértést érzek, hogy „csak gyorsan” megnézzek valamit. Amikor viszont megszűnik a folyamatos zaj, sokszor egészen természetesen visszatalálok ahhoz, hogy mi fontos nekem, és min szeretnék változtatni.

Legutóbb, amikor ez történt és a nyakamba zuhant sok probléma és teendő, elutaztam  2-3 napra elutaztam és mire visszatértem a megoldások és az erőm is visszatért. De kellett a távolság, mert anélkül nem láttam volna meg a valóságot. Hiszen amikor sokáig nézünk valamit, akkor már a részleteket sokszor nem látjuk és a távolság segít, hogy észrevegyük utána azt is, amit eddig nem láttunk.

És nem szoktam ilyenkor nagy döntéseket hozni. Sokszor csak annyi történik, hogy néhány napig szándékosan nem csinálok semmit, aminek célja lenne, aztán ott folytatom, ahol abbahagytam. Közben viszont már látom, mi az, amit hetek óta magammal hurcolok, pedig valójában nincs is rá szükségem.

Nem mindig kell azonnal az egészet átgondolni. Néha először egyszerűen távolságra van szükséged ahhoz, hogy újra halld saját magadat.

Hogyan veheted vissza a helyedet a saját életedben?

1. Először tegyél le valamit a válladról

Amikor túl sok minden van, nagyon könnyű abba a csapdába kerülni, hogy megpróbálod még jobban megszervezni ugyanazt a túl sokat. Újratervezed a naptáradat, keresel egy új produktivitási módszert, korábban kelsz, gyorsabban dolgozol, és megpróbálsz mindent valahogy mégis bepréselni a napodba.

Néha viszont az a megoldás, hogy valaminek egyszerűen ki kell kerülnie a napodból. Vannak dolgok, amelyeket későbbre lehet tenni, vannak feladatok, amelyeket át lehet adni valaki másnak, vannak vállalások, amelyeket újra lehet tárgyalni, és vannak olyanok is, amelyekről kiderülhet, hogy valójában egyáltalán nem szükségesek.

Menj végig a hét vállalásain, és mindegyiknél nézd meg:

  • Miért került ez a naptáramba: azért, mert fontos, vagy azért, mert nem mertem nemet mondani?
  • Mi történne valójában, ha ez a héten kimaradna?
  • Ki az, akinek a csalódásától félek, és tényleg mondta-e, hogy csalódna?
  • Melyik vállalásomat tenném le azonnal, ha senki nem tudná meg?

Az önmagadért való kiállás néha egészen konkrét döntéseket jelent, és időnként pont akkor kell meghúznod a határt, amikor egyébként még bírnád tovább.

2. Tegyél vissza az életedbe olyan dolgokat, amelyeknek semmilyen haszna nincs

Amikor hosszabb ideig teljesítményorientált üzemmódban működsz, szinte észrevétlenül elkezded mindennek a hasznát keresni. Sportolsz, hogy egészségesebb legyél, meditálsz, hogy kiegyensúlyozottabb legyél, tanulsz, hogy fejlődj, és pihensz, hogy másnap hatékonyabban tudj dolgozni.

Szükséged van olyan dolgokra is, amelyeknek nem kell sehová vezetniük. Lehet ez festés, séta, zenehallgatás, főzés, kertészkedés, olvasás vagy kirándulás, teljesen mindegy, mi, amíg pusztán azért csinálod, mert örömet okoz.

Én például most rendeltem magamnak néhány számozós festményt, amiket ki szeretnék festeni, és egyre tudatosabban teszek helyet a sétáknak és azoknak az időszakoknak, amikor egyszerűen csak jól szeretném érezni magamat. Ezeknek nem az a céljuk, hogy utána jobban teljesítsek. Időnként nekem is emlékeztetnem kell magamat arra, hogy nem azért építjük az életünket, hogy később ne legyen időnk benne élni.

3. Hozz olyan szabályokat, amelyek akkor is megvédenek, amikor jól vagy

A határaidat általában nem akkor a legnehezebb megtartani, amikor kimerült vagy. Sokkal nehezebb akkor, amikor jól vagy, tele vagy energiával, lelkes vagy, és úgy érzed, hogy most még ezt az egy dolgot simán elbírod.

Ezért a legtöbb embernél nem elég az a terv, hogy majd megáll, ha elfárad. Mire ezt igazán észreveszi, addigra már rég túlment azon a ponton, ahol jó lett volna megállni.

Sokat segítenek az előre meghatározott szabályok: meddig tart a munkanapod, mely napokon nem dolgozol, hány projektet vállalsz egyszerre, mikor kapcsolod ki a telefonodat, és mi az, amit akkor sem áldozol fel, amikor éppen nagyon sok a feladat. A szabályok ilyenkor azt védik meg, ami fontos neked, akkor is, amikor éppen te magad felejtenéd el.

Mielőtt eldöntenéd, melyik szabályra van szükséged, figyeld meg magadat egy-két héten át:

  • Melyik napszakban van a legtöbb energiám, és mire használom éppen?
  • Melyik nap után érzem magam feltöltődve, és melyik után üresen?
  • Mikor mondtam ki utoljára automatikusan azt, hogy „igen”, mielőtt végiggondoltam volna?
  • Mi az az egy dolog, amit mindig elsőként hagyok ki, amikor kevés az időm?

Mennyire vagy fontos saját magadnak?

Talán végül erről szól az egész. Nem elméletben, és nem akkor, amikor kipihent vagy. Ott dől el, amikor választanod kell a még egy óra munka és az alvásod, egy újabb vállalás és a pihenésed, mások elvárásai és a saját határaid, vagy a rövid távú eredmények és az életed minősége között.

Könnyű azt mondani, hogy fontos vagy magadnak, de sokkal nehezebb újra és újra olyan döntéseket hozni, amelyek ezt valóban tükrözik.

Meg lehet állni úgy is, hogy közben szereted azt, amit csinálsz.

Meg lehet állni úgy is, hogy éppen nagyon jól mennek a dolgok, és kívülről semmi jele nincs annak, hogy bármi baj lenne.

Meg lehet állni úgy is, hogy közben tudod: ha most nem teszed meg, akkor néhány hónap múlva már a tested fogja eldönteni helyetted, mikor van itt az ideje megállni.

És valószínűleg lesznek még időszakok, amikor megint túl sokat vállalsz, főleg ha ambiciózus vagy, ha szereted azt, amit csinálsz, vagy ha a régi működéseid időnként újra átveszik az irányítást. A cél talán nem az, hogy ez soha többé ne forduljon elő veled. Inkább az, hogy egyre hamarabb észrevedd, amikor kezdesz elveszíteni önmagadat, és egyre hamarabb merj visszafordulni magad felé.

Kezdd egyetlen kérdéssel

Nem kell felmondanod ahhoz, hogy újra legyen helyed a saját életedben. Nem kell elköltöznöd, nem kell mindent lecserélned, és nem kell megvárnod, amíg összeomlik körülötted valami. Nem kell mást tenned, mint ránézni arra, hogy mi az, ami az elmúlt hónapokban észrevétlenül a helyedre került, és eldönteni, melyiket vagy hajlandó letenni.

Ha úgy érzed, hogy a pörgésből egyszerűen nem tudsz kiszállni, és a megállás inkább szorongást kelt benned, mint megkönnyebbülést, akkor erről szól a Szabadulj Meg a Stresszfüggőségtől kurzus. Nem azt tanulod meg benne, hogyan bírj el még többet, és nem is azt ígéri, hogy két hét alatt megnyugszik benned minden. Azt segít megérteni, hogy mi tart téged a folyamatos pörgésben, és hogyan tudsz úgy megállni, hogy közben ne kelljen feladnod azt, amit szeretsz csinálni.

Néha viszont először csak annyit érdemes megkérdezned magadtól: van még elég helyem a saját életemben?

Ha pedig a válasz nem, akkor a következő kérdés már nem az, hogyan bírj el még többet. Az igazi kérdés az, mit kell letenned ahhoz, hogy újra legyen benne helyed neked is.

Szeretnék végre kiszállni a folyamatos pörgésből

Szabadulj meg a Stresszfüggőségtől

Lépj ki végre az állandó pörgésből, és találd meg újra a nyugalmat önmagadban.

Iratkozz fel a Hírlevére

Aktuális témák, programok

Megosztás:

Elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót! A fenti e-mail címre kérem Gálik Klára Terézia tájékoztatóit és eDM-jeit (érdekességeket, újdonságokat, cikkeket, videókat, kedvezményes ajánlatokat).

Csaba

Eddigi életem legmélyebb pontján voltam, amikor 2017 októberében találkoztam Klárival.
Hálával tartozom masszőrömnek, aki ajánlotta nekem Klári Kapcsolatok programját. Most is hallom szavait: „annyira mélyen vagy, hogy innen már csak felfelé lehet menni. Menj el Klárihoz, de a csoportos programra, mert sokkal nagyobb ereje van, mint az egyéni kezelésnek. Neked most erre van szükséged. Itt szembenézhetsz önmagaddal és mindennel, ami ebbe az állapotba juttatott.”

Mit jelent a legmélyebb pont? Amikor nem úgy működnek a dolgok az életedben, ahogy szeretnéd. Amikor nem szereted magad. Amikor nem működik a párkapcsolatod. Amikor feszültség van a családodban és már a testvéreddel sem beszélsz. Amikor perelsz Istennel. Amikor nem akarsz élni. Amikor egyszerűen ki akarsz szállni.

Hallgatva a tanácsra, 2017 novemberben egy már folyamatban lévő programhoz csatlakozta. Egészen pontosan az utolsó három alkalmon vettem részt. Már az első alkalommal éreztem a deeksha erejét annak ellenére, hogy érzelmileg, lelkileg a mélyben voltam. A három alkalom után megszületett bennem a döntés, a következő sorozatot az elejétől a végéig megcsinálom. Ennek a technikának köszönhetően sikerült elengedni magam a programokon és nagyon mélyre menni a tudatomban. Megtaláltam az okokat, amikkel szembe kellett néznem.

A kapcsolatok programmal és a deeksha segítségével sikerült rendezni a kapcsolatomat szüleimmel. Két év után nem csak újra beszélünk a testvéremmel, hanem nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Már el tudom fogadni önmagamat olyannak, amilyen vagyok. Nagyon bensőséges kapcsolatom lett a Felettes Énemmel és persze Istennel. A párkapcsolatomat nem sikerült megmenteni. Nyolc és fél év után lezárásra került, ami nem volt könnyű lépés, de utólag úgy tűnik jó döntés volt. Azóta is mind a ketten járunk Klári egyéni és csoportos programjaira és a visszajelzések szerint látványos pozitív változásokon megyünk keresztül, aminek szívből örülök. Családtagok, barátok is észreveszik a változásokat. Örülnek, hogy „visszatért a régi Csaba.” Sokan nem is tudják az okát és azt sem, hogy már egy új Csaba tért vissza.

Köszönöm Klári őszinte szívvel és lélekkel végzett kitartó munkádat, azt a szeretetet, ami felőled árad. Boldog vagyok, hogy ismerhetlek. Míg élek, hálás leszek Neked.

Azt kell mondanom, hogy még soha sem éltem ennyire tudatosan, mint most. Nem ragadok bele az ego játékába. Inkább keresem, vizsgálom a történések okait és hagyom, hogy a szeretet és a hála áramoljon bennem, ill. rajtam keresztül.
A változás soha sem könnyű, de mindig egy határozott döntéssel kezdődik és tudatos, következetes lépésekkel folytatódik. Ha közben elengeded az elvárásaidat és hagyod, hogy megtörténjenek a dolgok, akkor most még elképzelhetetlen pozitív változások történnek majd az életedben, benned és a kapcsolataidban. Ha jó irányba haladsz, azt az Univerzum is jelzi feléd szinkron események, nem várt segítségek, új kapcsolatok, barátok, csodák által. Ezeket tapasztalatból mondom.

Gondolataimat egy Bruce Lee idézettel zárom, ami meghatározza mindennapjaimat:
„A tudás nem elég, alkalmazni kell. Akarni nem elég, tenni kell.”

Tégy Te is magadért, megéri!

Szeretettel: Csaba

Kati

“A szüleim válása után és az Apukám új családja, valamint a távolság és Apukám hozzáállása miatt 27 éven át nem volt semmilyen kapcsolatunk. A Kapcsolatok program Édesapa része olyan mély dolgokat hozott elő, és láttam teljesen más szemszögből láttam Őt. A program másnapján felhívtam, és nagyon megindító beszélgetésünk volt, másnap találkoztunk is. A korona helyzet nem segített a találkozásokban, de kb 2-3 hetente beszélünk, és kaptam egy apát. Nem volt és nem lesz tökéletes, az idős kora miatt már máshogy emlékezik dolgokra, viszont a programoknak köszönhetően máshogy látom Őt, nem az igazság számít, hanem a szeretet és a kapcsolódás. Számomra nagyon megrendítő volt, hogy életemben először felköszöntött, s noha valójában pár napot tévedett, mégis úgy éreztem, a szándéka a lényeg, nem az, hogy nem tudta pontosan mikor is van a születésnapom. Nagyon hálás vagyok Klárinak azért, hogy ezt megélhettem, mert tudat alatt mindig is nagyon hiányzott az Apukám, és nagyon féltem attól, hogy sosem fogok tudni vele beszélni, mert nem szeret. Rá kellett jöjjek arra, hogy a saját szintjén Ő ennyire képes, és csak abból és annyit lehet adni, ami rendelkezésre áll. Vagyis nem hibáztatom többé, hanem örülök annak, ami van. Köszönöm! Kati”

Dóri

“Kedves Klári! Gyakran mondod a program alatt, hogy örülsz a visszajelzéseinknek. Én régóta készülök neked írni, csak valahogy sosem jutottam oda. Ha kérdezik a haverok, hogy milyen oldás lesz megint? Én csak úgy szoktalak emlegetni – vagy esetleg téged másoknak ajánlani, hogy „a Klári, tudod, aki megmentette az életemet.” Mert szó szerint így volt. 

Mikor Pali (nálad segítő) ajánlotta, hogy nézzem meg a Kapcsolatok-at, mert jó lesz nekem, az ágyból se nagyon tudtam felkelni, lelkileg olyan rosszul voltam. Napokig senkinek nem vettem fel a telefont és hosszú órákat töltöttem sírással. Éppen túl voltam egy párkapcsolati krízisen akkor…  Az oldás után egyébként még rosszabbul lettem! 🙂 De csak 1 napig. Elkezdett valahogy bennem dolgozni az egész, utána jöttek a következő időpontok és egyre könnyebb és könnyebb lettem. Egyre mélyebbre mentem magamban, egyre több mindent láttam át és láttam másként. Elkezdtek a dolgok másként hatni rám és éreztem magamon, hogy teljesen megújult körülöttem minden. Vagyis valójában én újultam meg ezért talán valahol mindent úgy tükrözök vissza magamnak. Amit még hozzátennék, hogy a programok erejéből még az sem vesz el, hogy most csak online mennek. Ugyanolyan erősek és fantasztikusak! Csekély szó a „köszönöm” de azért köszönöm a sok mindent, amit tőled kaptam, kaptunk. Sok sikert továbbra is. Jah és bármit felhasználhatsz természetesen az írásból visszajelzésként. Szeretettel: Dóri”