Barion Pixel

Hogyan juss el a figyelemzavartól a sikeres és boldog életig?

Lehet, hogy már olvasol egy ideje, és a programjaimat is rendszeresen látogatod, de azt még nem is tudtad rólam, hogy engem figyelemzavarral (azaz ADHD-val) áldottak meg az égiek. Nem vagy egyedül, ha először meghökkentél, hogy nem azt mondom “figyelemzavarban szenvedek”. Engedd meg, hogy elmeséljem most Neked miért tekintek erre az állapotra áldásként és bemutassam a figyelemzavar típusait.

Mikor én voltam gyermek Magyarországon még egyáltalán nem volt ismert a figyelemzavar fogalma. Mikor problémák jelentkeztek a magatartásommal kapcsolatban a tanáraim és Anyukám rámragasztották a hiperaktív jelzőt. Akkor még lesújtúként éltem meg, hogy bezártak a hiperaktív gyermekek skatulyájába. Évekig hittem azt, hogy azért mert más vagyok, mint a többiek hátrányból indulok az élet minden területén és esélyem sincs arra, hogy kiteljesedjek a karrieremben, sikert-sikerre halmozzak és egy boldog, beteljesedett életet éljek. Sokáig korlátoztak ezek a téves gondolatok, minden pillanatomat megmérgezték. Így éltem a mindennapjaimat egészen addig amíg nem találkoztam a figyelemzavar, azaz az ADHD fogalmával. Villámként csapott belém a felismerés: a tünetleírás 100%-osan illik rám! Ma már büszkén mondom: figyelemzavaros vagyok!

Na de mi az a figyelemzavar, azaz ADHD?

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavaros embereknek egyszerűen másképp működik az agyuk. A tudományos megfogalmazás szerint: 

A hiperaktivitás, pontosabban a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar a magasabb szintű mentális folyamatokért, az úgynevezett végrehajtó funkciókért (tervezés, cselekvésgátlás, végrehajtás, ellenőrzés, és rugalmas alkalmazkodás) felelős agyi területek eltérő működésére visszavezethető, neurológiai jellegű tünetegyüttes összefoglaló neve. Az angol nevéből rövidítve (attention deficit hyperactivity disorder) ADHD-nak is szokás nevezni, továbbá ismert a hiperkinetikus zavar elnevezése is. (Forrás: Budai Egészségközpont weboldala)

Mit jelent ez a gyakorlatban? 

A legegyszerűbben úgy tudod megérteni miről is szól a figyelemzavar, ha elképzeled, hogy egy mókuskerékben élsz, ahonnan a legnagyobb erőfeszítéseid ellenére sem tudsz kitörni. Ha elhatározod, hogy nekiállsz egy adott feladatnak csupán hosszú órák múlva jutsz el oda, hogy valóban belekezdj a munkába. Látsz valamit a lakásban, ami nincs a helyén és (mivel már ismered magad) tudod, ha nem teszed azonnal vissza a helyére, akkor sosem fogod, ezért folyamatosan az “ezt még megcsinálom, aztán tényleg elkezdem” mondattal nyugtatod magad. Értékes órák vesznek el így a napodból, és mivel a munkát halogatod, ezért a szabadidődet sem tudod igazán kihasználni, hiszen folyamatosan azon szorongsz mit kéne most csinálnod. Ismerős a szituáció? 

A koronavírus következményeként rengetegen álltak át a home office-ra, és ennek “köszönhetően” ismerték fel ezt a problémát. Te is közéjük tartozol, de eddig még nem sikerült azonosítanod a probléma gyökerét? Olvass tovább!

Bár a figyelemzavar pontos okait még nem határozták meg az orvosok, ez abszolút nem jelenti azt, hogy ez az állapot “gyógyíthatatlan”. A figyelemzavarodat ugyanis nem gyógyítanod kell különböző mesterséges gyógyszerekkel, csupán meg kell ismerned a saját agyad működését és természetes módszerek által megtanulnod szabályozni az elmédet.

Szeretnél többet megtudni a figyelemzavarról és megismereni ezeket a természetes módszereket?Akkor ott a helyed A figyelemzavartól a sikeres és boldog életig workshopon. 2021. november 22-én 19.00-tól a 1,5 órás INGYENES online workshopon mindent elmondok Neked, amit tudnod kell a figyelemzavarról és felfedem előtted a titkot, hogyan indulhatsz el a boldogság lenyűgöző, sikerekkel kikövezett útján.

Bár az ADHD, azaz a figyelemzavar fogalma napjainkban egyre ismertebbé válik, a hiperszenszitivitásról ennek ellenére még mindig alig esik szó, pedig sokszor a két állapot kéz a kézben jár egymással, mint ahogy az én esetemben is.

Kik a hiperérzékeny emberek?

A hiperérzékeny emberek — ahogy az állapot neve árulkodik róla — jóval érzékenyebbek, mint az átlagemberek, de ez nem jelenti azt, hogy “rosszabbak” vagyunk, mint mások. Bár az érzéketlenség leggyakrabban negatív tulajdonságként emlegetendő, a hiperérzékeny embereket mégis sokszor elítélik: azzal gyanúsítják őket, hogy csak figyelmet szeretnének kicsikarni a környezetükből és megjátszák a viselkedésüket. A hiperszenzitivitás azonban nem tanulható viselkedés, ezek a különleges emberek így születnek.

A hiperérzékeny embereket sajnálatos módon igazságtalanul bélyegzi meg a társadalom, főképp a közvetlen környezetük. Komoly romboló hatásuk ellenére sajnos én is nagyon sokszor hallottam az alábbi mondatokat:

“Szedd már össze magad!”

“Ne légy ilyen érzékeny”

“Nem hiszem el, hogy téged még ez is zavar!”

A negatív előítéletek ellenére a kutatók és az orvosok mind egyetértenek abban, hogy a hiperszenzitivitás igazából egy nagyon is pozitív jellemvonás.

Csak az, hogy valaki nem viseli a készülő ebéd szagát, vagy nem komfortos számára ha idegen emberek megérintik nem jelenti azt, hogy ő nem egy csodálatos ember.

A hiperérzékeny emberek empatikusak, hiszen könnyebben ráhangolódnak más emberek rezgéseire. Egyszerűen felismerik, ha valaki némán, de emészti magát valamiféle belső konfliktus miatt. Mivel minden ingerre érzékenyen reagálnak a legkisebb változást is észreveszik ismerőseik viselkedésén. Gazdag és komplex belső világuk van, ezért az sem meglepő, hogy kiemelkedően érdeklődnek a művészetek és a zene iránt.

Magadra ismertél a fenti leírásokban? Ne ijedj meg, nincs semmi baj! A figyelemzavar és a hiperaktivitás egyike sem betegség, csupán — mint már említettem — olyan állapotok, amelyek különlegessé tesznek Téged. A megfelelő háttértudással és az általam autodidakta módon kifejlesztett módszerekkel — amiket bemutatok az ingyenes A figyelemzavartól a sikeres és boldog életig online workshopon — megtanulhatod hogyan kovácsolj előnyt ezekből az egyedi jellemvonásaidból!

Tudj meg többet a workshopról és jelentkezz még ma ITT!

Megosztás:

Facebook
Twitter
On Key

Related Posts

Elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót! A fenti e-mail címre kérem Gálik Klára Terézia tájékoztatóit és eDM-jeit (érdekességeket, újdonságokat, cikkeket, videókat, kedvezményes ajánlatokat).

Csaba

Eddigi életem legmélyebb pontján voltam, amikor 2017 októberében találkoztam Klárival.
Hálával tartozom masszőrömnek, aki ajánlotta nekem Klári Kapcsolatok programját. Most is hallom szavait: „annyira mélyen vagy, hogy innen már csak felfelé lehet menni. Menj el Klárihoz, de a csoportos programra, mert sokkal nagyobb ereje van, mint az egyéni kezelésnek. Neked most erre van szükséged. Itt szembenézhetsz önmagaddal és mindennel, ami ebbe az állapotba juttatott.”

Mit jelent a legmélyebb pont? Amikor nem úgy működnek a dolgok az életedben, ahogy szeretnéd. Amikor nem szereted magad. Amikor nem működik a párkapcsolatod. Amikor feszültség van a családodban és már a testvéreddel sem beszélsz. Amikor perelsz Istennel. Amikor nem akarsz élni. Amikor egyszerűen ki akarsz szállni.

Hallgatva a tanácsra, 2017 novemberben egy már folyamatban lévő programhoz csatlakozta. Egészen pontosan az utolsó három alkalmon vettem részt. Már az első alkalommal éreztem a deeksha erejét annak ellenére, hogy érzelmileg, lelkileg a mélyben voltam. A három alkalom után megszületett bennem a döntés, a következő sorozatot az elejétől a végéig megcsinálom. Ennek a technikának köszönhetően sikerült elengedni magam a programokon és nagyon mélyre menni a tudatomban. Megtaláltam az okokat, amikkel szembe kellett néznem.

A kapcsolatok programmal és a deeksha segítségével sikerült rendezni a kapcsolatomat szüleimmel. Két év után nem csak újra beszélünk a testvéremmel, hanem nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Már el tudom fogadni önmagamat olyannak, amilyen vagyok. Nagyon bensőséges kapcsolatom lett a Felettes Énemmel és persze Istennel. A párkapcsolatomat nem sikerült megmenteni. Nyolc és fél év után lezárásra került, ami nem volt könnyű lépés, de utólag úgy tűnik jó döntés volt. Azóta is mind a ketten járunk Klári egyéni és csoportos programjaira és a visszajelzések szerint látványos pozitív változásokon megyünk keresztül, aminek szívből örülök. Családtagok, barátok is észreveszik a változásokat. Örülnek, hogy „visszatért a régi Csaba.” Sokan nem is tudják az okát és azt sem, hogy már egy új Csaba tért vissza.

Köszönöm Klári őszinte szívvel és lélekkel végzett kitartó munkádat, azt a szeretetet, ami felőled árad. Boldog vagyok, hogy ismerhetlek. Míg élek, hálás leszek Neked.

Azt kell mondanom, hogy még soha sem éltem ennyire tudatosan, mint most. Nem ragadok bele az ego játékába. Inkább keresem, vizsgálom a történések okait és hagyom, hogy a szeretet és a hála áramoljon bennem, ill. rajtam keresztül.
A változás soha sem könnyű, de mindig egy határozott döntéssel kezdődik és tudatos, következetes lépésekkel folytatódik. Ha közben elengeded az elvárásaidat és hagyod, hogy megtörténjenek a dolgok, akkor most még elképzelhetetlen pozitív változások történnek majd az életedben, benned és a kapcsolataidban. Ha jó irányba haladsz, azt az Univerzum is jelzi feléd szinkron események, nem várt segítségek, új kapcsolatok, barátok, csodák által. Ezeket tapasztalatból mondom.

Gondolataimat egy Bruce Lee idézettel zárom, ami meghatározza mindennapjaimat:
„A tudás nem elég, alkalmazni kell. Akarni nem elég, tenni kell.”

Tégy Te is magadért, megéri!

Szeretettel: Csaba

Kati

“A szüleim válása után és az Apukám új családja, valamint a távolság és Apukám hozzáállása miatt 27 éven át nem volt semmilyen kapcsolatunk. A Kapcsolatok program Édesapa része olyan mély dolgokat hozott elő, és láttam teljesen más szemszögből láttam Őt. A program másnapján felhívtam, és nagyon megindító beszélgetésünk volt, másnap találkoztunk is. A korona helyzet nem segített a találkozásokban, de kb 2-3 hetente beszélünk, és kaptam egy apát. Nem volt és nem lesz tökéletes, az idős kora miatt már máshogy emlékezik dolgokra, viszont a programoknak köszönhetően máshogy látom Őt, nem az igazság számít, hanem a szeretet és a kapcsolódás. Számomra nagyon megrendítő volt, hogy életemben először felköszöntött, s noha valójában pár napot tévedett, mégis úgy éreztem, a szándéka a lényeg, nem az, hogy nem tudta pontosan mikor is van a születésnapom. Nagyon hálás vagyok Klárinak azért, hogy ezt megélhettem, mert tudat alatt mindig is nagyon hiányzott az Apukám, és nagyon féltem attól, hogy sosem fogok tudni vele beszélni, mert nem szeret. Rá kellett jöjjek arra, hogy a saját szintjén Ő ennyire képes, és csak abból és annyit lehet adni, ami rendelkezésre áll. Vagyis nem hibáztatom többé, hanem örülök annak, ami van. Köszönöm! Kati”

Dóri

“Kedves Klári! Gyakran mondod a program alatt, hogy örülsz a visszajelzéseinknek. Én régóta készülök neked írni, csak valahogy sosem jutottam oda. Ha kérdezik a haverok, hogy milyen oldás lesz megint? Én csak úgy szoktalak emlegetni – vagy esetleg téged másoknak ajánlani, hogy „a Klári, tudod, aki megmentette az életemet.” Mert szó szerint így volt. 

Mikor Pali (nálad segítő) ajánlotta, hogy nézzem meg a Kapcsolatok-at, mert jó lesz nekem, az ágyból se nagyon tudtam felkelni, lelkileg olyan rosszul voltam. Napokig senkinek nem vettem fel a telefont és hosszú órákat töltöttem sírással. Éppen túl voltam egy párkapcsolati krízisen akkor…  Az oldás után egyébként még rosszabbul lettem! 🙂 De csak 1 napig. Elkezdett valahogy bennem dolgozni az egész, utána jöttek a következő időpontok és egyre könnyebb és könnyebb lettem. Egyre mélyebbre mentem magamban, egyre több mindent láttam át és láttam másként. Elkezdtek a dolgok másként hatni rám és éreztem magamon, hogy teljesen megújult körülöttem minden. Vagyis valójában én újultam meg ezért talán valahol mindent úgy tükrözök vissza magamnak. Amit még hozzátennék, hogy a programok erejéből még az sem vesz el, hogy most csak online mennek. Ugyanolyan erősek és fantasztikusak! Csekély szó a „köszönöm” de azért köszönöm a sok mindent, amit tőled kaptam, kaptunk. Sok sikert továbbra is. Jah és bármit felhasználhatsz természetesen az írásból visszajelzésként. Szeretettel: Dóri”