Barion Pixel

Hogyan legyen ez a Karácsony szebb, mint a többi?

Hogyan legyen ez a Karácsony szebb, mint a többi?

Az év végén, amikor összegezzük az évünket, akkor sok dolog előjöhet, mint emlék, ami az előző hónapokban történt. Ezek között lehetnek csodás pillanatok és lehetnek nehezebb, kihívást jelentő pillanatok is. 2011. július 2-án egy hang a pálmonostori jurtában azt mondta nekem:

“Minden dolog – jó és rossz egyaránt – azért történt veled, hogy ma itt legyél és a saját tapasztalataidon keresztül segíteni tudsz az embereknek kijönni a boldogtalanságból.”

Ez a mondat beleégett a tudatomba, két dolog miatt is. Egyrészt, mert ma már tudom, hogy Isten beszélt hozzám, és igaza volt, másrészt pedig elkezdtem teljesen máshogy tekinteni a múltamra, ami sokszor nem volt egyszerű. Elkezdtem hálával tekinteni a boldog és boldogtalan helyzetekre, hiszen a kivezető utat mindig megtaláltam a boldogsághoz és így a kikövezett utat tudtam megmutatni az embertársaimnak.

A 2020-as év egy emlékezetes év lett mindenki számára. Év elején még nem is sejtettük, hogy ennyire felborul majd az életünk és tulajdonképpen majdnem minden megváltozik körülöttünk. 

Amikor valami számunkra kedvezőtlen dolog történik, akkor sokszor azt gondoljuk, hogy az “Isten ver minket!” vagy még rosszabb “Büntet minket valamiért!”. Az igazság az, hogy mi hozzuk létre az életünket, és a mi felelősségünk a legjobbat kihozni belőle. Minden eseménynek az életünkben oka van, amit lehet, hogy az adott pillanatban nem ismerünk, de később értelmet nyer mindent. Tony Robbins azt mondja, hogy amikor valami számodra bosszantó vagy negatív dolog történik, akkor állj meg egy pillanatra és ahelyett, hogy azt kérdeznéd: “Miért történik ez velem?” Kérdezd azt: “Miért történik ez ÉRTEM?”

Az igazság az, hogy Te már most is gazdag vagy!

Csak nem veszed észre, mert a figyelmedet a hiányra összpontosítod és megfeledkezel örülni és élvezni azt, amid van. Nézz körül most az életedben és LÁSD MEG, HOGY MENNYI MINDENED VAN!

Sok embernek nincs családja, mert elvesztette a szüleit, a testvérét, ami a legrosszabb a gyermekét, a hozzá közel álló embereket. Neked még van családod és még szeretheted őket! Nem holnap. Ma.

Hány millió embernek nem volt meg az a luxus a múltban, amiben mi ma teljesen természetesen élünk, és arról nem is beszélve, hogy mennyien vesztették el a háborúban a vagyonukat, a szeretteiket, nem volt fürdőszoba vagy fűtőtest, hanem örültek, ha vasárnaponként tudtak húst enni? Hány millió embernek a mai napig nem áll rendelkezésére sem a fűtés, sem a napi betevő, sem a tiszta víz? Órási gazdagságban élünk, de nem látjuk. Pedig az emberi generáció legbiztonságosabb korszakában élünk. Megköszönted-e már valaha, hogy van autód, van fedél a fejed felett, van egy egészséges tested és van mit enned mindennap?

Ha nem, akkor itt az ideje, hogy megállj egy pillanatra és átgondold, hogy:

  1. Mennyi mindened van már most?
  2. Mennyi mindent – pozitívat vagy negatívat – kaptál az elmúlt évben?
  3. Mennyit tanultál belőle? Mennyivel több lettél általa?
  4. Köszönd meg magadban az összes embernek, aki valamilyen módon hozzájárult a jóllétedhez ebben az évben. Mert egyedül a világon semmit nem tudnánk tenni. Sok ember járul hozzá a Te életedhez minden egyes nap!

Miért fontos kifejezni a hálánkat a mindennapi életünkben?

A tudósok azt mondják, hogy a hála érzése megváltoztatja az agyat. A hála gyakorlásával az emberek ki tudnak jönni a szorongásból és a depresszióból. 

A hála gyakorlása megváltoztatja az agyunk szerkezetét, ami serkenti a boldogság érzetünket. Amikor boldogságot tapasztalsz, akkor a központi idegrendszerre van hatással, ami egy nagyobb béke felé vezet téged. A kutatások igazolják, hogy azok az emberek, akik hálát mondanak azokért a dolgokért, amikkel rendelkeznek sokkal boldogabbak és kevésbé tapasztalnak depressziót. Egy bizonyos kutatásnál, amit a californiai Berkeley Egyetemen végeztek, 300 embert vontak be és 3 csoportra osztották őket. Az egyik csoportnak minden héten kellett írnia egy embernek egy hála levelet 3 héten át, a második csoportnak a legmélyebb gondolatait és érzelmeit kellett leírnia, a harmadik csoport nem kapott írásbeli feladatot. Mi lett az eredmény? Amikor összehasonlították a csoportokat, azt látták, hogy azok, akik a hála levelet írták, jelentősen jobb mentális egészségnek örvendtek 12 héttel a feladat elvégzése után.

Ez azt feltételezi, hogy a hála levél írása pozitív hatással van az egészségünkre, és azokra is, akik mentális betegségekkel küzdenek. 

  • A hála megszabadít a mérgező érzelmektől
  • A hála akkor is segít, ha nem osztod meg másokkal
  • Ahhoz, hogy érezd a hála pozitív hatását, időbe és gyakorlásba telik. Lehet, hogy nem érzed azonnal a javulást.
  • A hálának maradandó hatása van az agyra 

Kezdd el gyakorolni most!

Írj hála levelet azoknak, akiktől bármit is kaptál 2020-ban. Nem kell megosztanod senkivel, csak fejezd ki írásban. Önmagadnak.

Sok sikert az íráshoz!

PROGRAMAJÁNLÓ:

Teremtsünk egy felejthetetlen évet együtt!

PROGRAMAJÁNLÓ: AZ ÉV MEGTEREMTÉSE MEDITÁCIÓ

Ahogy minden évben, most is tartunk egy nagyszerű Év Megteremtése meditációt 2021.01.04-én (hétfőn) ONLINE, ahol megsokszorozott energia térben, kollektíven, gyógyító környezetben megteremtjük mindazt, amit szeretnénk magunknak 2021-ben.

A programról itt találsz információkat: A 2021-es Év Megteremtése Meditáció

Az este bevételét a Galó Tamás Dominik Gyógyulásáért Alapítvány részére juttatjuk el.

Így nem csak mi fejlődünk, hanem hozzájárulunk egy nemes ügyhoz és jó karmát halmozunk fel, ami támogatja a jövőnket a későbbiekben. 

Tégy jót és légy jól!

Hálával teli szívvel,

Klári

Forrás: https://www.collective-evolution.com/2019/02/14/scientists-show-how-gratitude-literally-alters-the-human-heart-molecular-structure-of-the-brain/

 

Megosztás:

Facebook
Twitter
On Key

Related Posts

Csaba

Eddigi életem legmélyebb pontján voltam, amikor 2017 októberében találkoztam Klárival.
Hálával tartozom masszőrömnek, aki ajánlotta nekem Klári Kapcsolatok programját. Most is hallom szavait: „annyira mélyen vagy, hogy innen már csak felfelé lehet menni. Menj el Klárihoz, de a csoportos programra, mert sokkal nagyobb ereje van, mint az egyéni kezelésnek. Neked most erre van szükséged. Itt szembenézhetsz önmagaddal és mindennel, ami ebbe az állapotba juttatott.”

Mit jelent a legmélyebb pont? Amikor nem úgy működnek a dolgok az életedben, ahogy szeretnéd. Amikor nem szereted magad. Amikor nem működik a párkapcsolatod. Amikor feszültség van a családodban és már a testvéreddel sem beszélsz. Amikor perelsz Istennel. Amikor nem akarsz élni. Amikor egyszerűen ki akarsz szállni.

Hallgatva a tanácsra, 2017 novemberben egy már folyamatban lévő programhoz csatlakozta. Egészen pontosan az utolsó három alkalmon vettem részt. Már az első alkalommal éreztem a deeksha erejét annak ellenére, hogy érzelmileg, lelkileg a mélyben voltam. A három alkalom után megszületett bennem a döntés, a következő sorozatot az elejétől a végéig megcsinálom. Ennek a technikának köszönhetően sikerült elengedni magam a programokon és nagyon mélyre menni a tudatomban. Megtaláltam az okokat, amikkel szembe kellett néznem.

A kapcsolatok programmal és a deeksha segítségével sikerült rendezni a kapcsolatomat szüleimmel. Két év után nem csak újra beszélünk a testvéremmel, hanem nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Már el tudom fogadni önmagamat olyannak, amilyen vagyok. Nagyon bensőséges kapcsolatom lett a Felettes Énemmel és persze Istennel. A párkapcsolatomat nem sikerült megmenteni. Nyolc és fél év után lezárásra került, ami nem volt könnyű lépés, de utólag úgy tűnik jó döntés volt. Azóta is mind a ketten járunk Klári egyéni és csoportos programjaira és a visszajelzések szerint látványos pozitív változásokon megyünk keresztül, aminek szívből örülök. Családtagok, barátok is észreveszik a változásokat. Örülnek, hogy „visszatért a régi Csaba.” Sokan nem is tudják az okát és azt sem, hogy már egy új Csaba tért vissza.

Köszönöm Klári őszinte szívvel és lélekkel végzett kitartó munkádat, azt a szeretetet, ami felőled árad. Boldog vagyok, hogy ismerhetlek. Míg élek, hálás leszek Neked.

Azt kell mondanom, hogy még soha sem éltem ennyire tudatosan, mint most. Nem ragadok bele az ego játékába. Inkább keresem, vizsgálom a történések okait és hagyom, hogy a szeretet és a hála áramoljon bennem, ill. rajtam keresztül.
A változás soha sem könnyű, de mindig egy határozott döntéssel kezdődik és tudatos, következetes lépésekkel folytatódik. Ha közben elengeded az elvárásaidat és hagyod, hogy megtörténjenek a dolgok, akkor most még elképzelhetetlen pozitív változások történnek majd az életedben, benned és a kapcsolataidban. Ha jó irányba haladsz, azt az Univerzum is jelzi feléd szinkron események, nem várt segítségek, új kapcsolatok, barátok, csodák által. Ezeket tapasztalatból mondom.

Gondolataimat egy Bruce Lee idézettel zárom, ami meghatározza mindennapjaimat:
„A tudás nem elég, alkalmazni kell. Akarni nem elég, tenni kell.”

Tégy Te is magadért, megéri!

Szeretettel: Csaba

Kati

“A szüleim válása után és az Apukám új családja, valamint a távolság és Apukám hozzáállása miatt 27 éven át nem volt semmilyen kapcsolatunk. A Kapcsolatok program Édesapa része olyan mély dolgokat hozott elő, és láttam teljesen más szemszögből láttam Őt. A program másnapján felhívtam, és nagyon megindító beszélgetésünk volt, másnap találkoztunk is. A korona helyzet nem segített a találkozásokban, de kb 2-3 hetente beszélünk, és kaptam egy apát. Nem volt és nem lesz tökéletes, az idős kora miatt már máshogy emlékezik dolgokra, viszont a programoknak köszönhetően máshogy látom Őt, nem az igazság számít, hanem a szeretet és a kapcsolódás. Számomra nagyon megrendítő volt, hogy életemben először felköszöntött, s noha valójában pár napot tévedett, mégis úgy éreztem, a szándéka a lényeg, nem az, hogy nem tudta pontosan mikor is van a születésnapom. Nagyon hálás vagyok Klárinak azért, hogy ezt megélhettem, mert tudat alatt mindig is nagyon hiányzott az Apukám, és nagyon féltem attól, hogy sosem fogok tudni vele beszélni, mert nem szeret. Rá kellett jöjjek arra, hogy a saját szintjén Ő ennyire képes, és csak abból és annyit lehet adni, ami rendelkezésre áll. Vagyis nem hibáztatom többé, hanem örülök annak, ami van. Köszönöm! Kati”

Dóri

“Kedves Klári! Gyakran mondod a program alatt, hogy örülsz a visszajelzéseinknek. Én régóta készülök neked írni, csak valahogy sosem jutottam oda. Ha kérdezik a haverok, hogy milyen oldás lesz megint? Én csak úgy szoktalak emlegetni – vagy esetleg téged másoknak ajánlani, hogy „a Klári, tudod, aki megmentette az életemet.” Mert szó szerint így volt. 

Mikor Pali (nálad segítő) ajánlotta, hogy nézzem meg a Kapcsolatok-at, mert jó lesz nekem, az ágyból se nagyon tudtam felkelni, lelkileg olyan rosszul voltam. Napokig senkinek nem vettem fel a telefont és hosszú órákat töltöttem sírással. Éppen túl voltam egy párkapcsolati krízisen akkor…  Az oldás után egyébként még rosszabbul lettem! 🙂 De csak 1 napig. Elkezdett valahogy bennem dolgozni az egész, utána jöttek a következő időpontok és egyre könnyebb és könnyebb lettem. Egyre mélyebbre mentem magamban, egyre több mindent láttam át és láttam másként. Elkezdtek a dolgok másként hatni rám és éreztem magamon, hogy teljesen megújult körülöttem minden. Vagyis valójában én újultam meg ezért talán valahol mindent úgy tükrözök vissza magamnak. Amit még hozzátennék, hogy a programok erejéből még az sem vesz el, hogy most csak online mennek. Ugyanolyan erősek és fantasztikusak! Csekély szó a „köszönöm” de azért köszönöm a sok mindent, amit tőled kaptam, kaptunk. Sok sikert továbbra is. Jah és bármit felhasználhatsz természetesen az írásból visszajelzésként. Szeretettel: Dóri”